Újbor és a hálaadás

2019.10.11. 11:00

Adonyban nem panaszkodnak az idei termésre

Régi hagyománynak mondható, hogy októberben az adonyi Szőlőhegyen a Szent Orbán Borrend megtartja az újbor és a hála­adás ünnepét. Ezúttal október 12-én, szombaton, 14 órakor kezdődik a program a Szent Orbán kápolnánál.

Agárdy Csaba

A műsor a hálaadó litániával kezdődik, majd az ünnepi köszöntők után átadják a Szent Orbán vándordíjat, amit dr. Menyhártné dr. Zsiros Mária és dr. Menyhárt Ferenc alapított 2009-ben (a díjat azok kapják, akik a legtöbbet tettek a szőlőjük megmunkálásában, és sokat tettek a közösség érdekében is). Minden évben az alapítók és a borrend nagytanácsa közösen ítéli oda a díjat. A „címvédő” Májer Béla.

A protokoll után a Pyrgos Görög Show zenés-táncos műsora gondoskodik a jókedvről. Persze ez még a felhőtlen szórakozáshoz egy szőlőhegyen kevés lenne, de a Szent Orbán Borrend tagjai az eseményre kilátogatókat – a hagyományok jegyében – borral és kiflivel kínálják.

Az adonyi Szőlőhegy csodás kápolnasora Fotó: csodahelyek.hu

Schmidt Attila, a borrend nagymestere bizakodva várhatja a szombati összejövetelt: – Nem szeretek a legekkel dobálózni, de szerintem az elmúlt évek legjobb termése az idei. A mennyiség egy kicsit kevesebb az átlagosnál, de a minőség jobb. A sav és a cukor aránya remek, az illatok nagyon kellemesek. Az időjárás kedvezett a szőlőnek, nem volt hosszan tartó forróság, mindig jött egy kis lehűlés, ezért a savak nem égtek el. Tehát jó újborokat kóstolhatunk, és hálát adhatunk a Jóistennek azért, hogy ilyen lett a termés. A hálaadás fontos, mert a mezőgazdaság egyik területén sem lehet hit nélkül dolgozni.

Az újbor ünnepe nemcsak adonyi hagyomány, hanem az ország sok bortermelő vidékén megemlékeznek a gazdák az előző évi munkáról. Az egyik legjelentősebb esemény, amikor Magyarország legfinomabb sajtjait és újborait mutatják be a szervezők Budapesten. Az ország hagyományos borvidékein készült borspecialitásokkal idézik meg a különböző vidékek hangulatát.

Szüretig tart

Az újbor fogalma nem definiált, tág értelemben a kierjedt bor a következő szüretig újbornak számít. A borászok általában az olyan borokat nevezik újbornak, amelyekben még nem dominálnak az érlelési illatok és ízek, a „tökéletes” újbor az erjesztés után „nulla érleléssel” egyből a palackba kerül. Azonban idővel a palackban is kialakulnak érlelési jegyek, ezért általában a következő év húsvétjáig nevezhetjük az előző évben szüretelt szőlőből készült borokat újboroknak. Hagyományosan az újborokat a borászok Márton napján, november 11-én mutatják be a nagyközönségnek. boraszportal.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában