A parasztcsirke elnevezés nem szidás, hanem dicséret

Helytelen módon gondolkodtam az elnevezésről, a stand szóvivője, Horváth Zsolt jobb belátásra bírt.

– Úgy gondolom, hogy a parasztcsirke nem egy negatív jelző. Ez azokat a tulajdonságokat takarja, amik a leg­általánosabbak egy csirkénél. Kint szaladgál és kapirgál, csipeget mindent, amit talál a tanyán. Egyébként pedig valamennyi ott található fajta nagyszerű keveréke. Ezzel sokkal ellenállóbb a divatos és sikeres társainál. Aki ilyen csirkét akar tartani, sokkal kevesebb gondra számíthat.

– Cserében kevesebb tojást ad, vagy kisebbre nő?

– Nem! Pontosan azért, mert mindenféle fajta van benne, ez a típus izmosabb, ellenállóbb, ugyanúgy tojik, a neve pedig egyszerűen: parasztcsibe. Ezeknek már a felmenőit is a nap, és nem valamilyen lámpa sütötte és a szél borzolta a tollát.

– Az első négy hét kritikus az életükben, amikor mindent meg kell kapjanak, akárcsak a babák. Tehát az enni-, innivalót és a koruknak megfelelő gyógyszereket. Ebben a korszakukban tápot kell, hogy fogyasszanak. Ahogy aztán elkezdenek tollasodni, az ember már látja, hogy mikor kell áttérni egy laza, vegyes dara–táp keverékre, és mikortól folytathatjuk a szemes táp­anyagokkal.

Azt mondják, hogy a mai csirkék már egyértelműen a különböző tápokra várnak.

– A parasztcsirke ebben is különbözik. Egyetlen taktika van, ami arra alapul, hogy a hirtelen váltást senki sem szereti. Amikor már három hetes a csibém, úgy gondolom, hogy már át lehet szoktatni a darára. Attól kezdve két hetes időszakra keverem a táppal, és fokozatosan csökkentem az utóbbi arányát, majd a végére azt már nem is fog kapni. Aztán ugyanez lesz a helyzet a szemessel. Nálam ugyan a mai napig kapnak mindkettőt, mert vannak olyan magfélék, amit csak darálva esznek meg, mint például az árpát. Ami mondjuk még hasznos dolog, ha a felnőtteknek napraforgómagot adunk, mert attól jobban megindul a tojástermelésük, többet fognak tojni.

A nagymamák tapasztalatai

– A csirkés tudományomat sokféle forrásból szereztem. Saját tapasztalatból és persze rengeteget olvastam is róla. Kipróbáltam a sok városi legendát, és ami hasznos volt belőle, azt megtartottam – osztja meg tapasztalatait Horváth Zsolt.

Persze már a nagyanyáink is nagyon sok mindent elmondtak a saját tapasztalatukból, továbbadták ismereteiket, tudásukat. Mindenképpen hiszek benne, hogy mind a mai napig vannak hasznos ismereteik, amikre oda kell figyelnünk.

Nem gondolom, hogy ebben a rohanó világban, csak az internet a hiteles forrás. Sőt… Rengeteg olyan dolog van, amiben a régiek azok. Igaz, hogy a mostani klímához egy kicsit át kell alakítani a szokásokat, de sok minden bejön abból, amit ők elmondanak.

Hogy az állattartás egy szép rabszolgaság volna?

– Így is mondhatjuk. Az bizony igaz: a jószágok mellett nincs ünnep, pihenőnap és szabadság. Ők természetesen minden nap éhesek, szomjasak, gondoskodni kell rólunk. Persze a velük való foglalatosságot a főállás melletti kikapcsolódásnak is mondhatjuk.

Amikor például stresszes ­hangulatban megyek közéjük, megnyugtatnak. Jó érzés gondoskodni róluk. Főleg napos korban szeretem őket. Vannak olyan állatfajták, mint például a libák, amelyek megismernek. Egyébként nincs kedvenc állatfajom, mert én mindegyiket egyformán szeretem.