Ország-világ

2020.10.29. 10:40

A koronavírus okozta stroke halálosabb, mint a sima

Százból egy beteg veszélyben van.

Forrás: Shutterstock

Aggasztó számokat közölt Cambridge egyetemének kutatócsapata, mialatt a kórházban ápolt koronavírus-betegek és a stoke kapcsolatát vizsgálták. Kiderült: ezer páciensből 14 kapott agyvérzést, azaz a kórházi Covid-19-betegek 1,4 százaléka. Minderre a következtetésre százezer eset megvizsgálása után jutottak.

A tanulmány azt is kimutatta: a koronavírus-fertőzés után stoke-ot kapók átlagban hat évvel fiatalabbak, mint az átlag stroke-betegek, emellett a „koronavírus-stroke” kétszer olyan halálosnak bizonyult, mint a sima – írja a Daily Mail alapján a Bors.

A halálos stroke – a felmérések szerint – jellemzően pár nappal azután következhet be, miután a páciens kórházba kerül a koronavírus következtében.

Ennek ellenére a kutatást vezető Hugh Markus professzor kiemelte: a stroke jelentkezése a Covid-19-betegeknél továbbra is alacsonynak tekinthető, ugyanakkor tény, hogy a koronavírusos fertőzöttek rendkívül magas száma miatt még ez az 1,4 százalék is magas végszámot eredményezhet.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!