egészséges életmód

2021.05.29. 15:10

Mozgásra ösztönző kampányt indít a Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) a gyerekeket, kamaszokat motiváló, inspiráló, mozgásra és társas együttlétre ösztönző kampányt indított, melyben a szülőknek is segítséget nyújt az új helyzethez való alkalmazkodásban, megoldáskeresésben.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az MDSZ felmérést készített azzal a céllal, hogy megvizsgálja, hogyan hatottak a koronavírussal kapcsolatban bevezetett korlátozások a 6 és 18 év közötti diákok testmozgási szokásaira – tájékoztatta a szövetség az MTI-t.

A kutatásokból az derült ki, hogy

alacsony volt azok aránya, akiknek a testmozgásmennyisége és intenzitása elérte az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott napi legalább 60 percet:

2020-ban a lányok 16,3 százaléka, míg a fiúk 23,8 százaléka mozgott minimum ennyit, ez az arány pedig 2021-re a felére csökkent.

Ezzel párhuzamosan a gyerekek képernyő előtt töltött ideje jelentősen meghaladta az ennek a korosztálynak ajánlott napi legfeljebb 2 órát, tavaly hétköznap átlagosan 3,7 órát, hétvégén 3,5 órát töltöttek a gyerekek a képernyők előtt,

2021-re képernyő előtt töltött idő hétköznap 5,2 órára emelkedett.

Az MDSZ a „Mozdulj ki a valóságba!” üzenetét a gyerekeknek, tinédzsereknek szánja. A fiatal generációt influenszereken és egyéb közösségi média tartalmakon keresztül inspirálják a társas együttlétekre és arra, hogy éljék meg a mozgás nyújtotta örömöket. Többek között négy élsportoló, Szilágyi Áron, Kovács Katalin, Nagy Tímea és Nagy László fogja megosztani motivációs videóüzenetet a saját felületeiken.

Az „Engedd ki a világba!” üzenet pedig kifejezetten a szülőknek szól, hogy bátorítsák a gyerekeiket arra, hogy minél több időt töltsenek mozgással a szabadban. A kampányban egy testi és lelki feltöltődésre tippeket adó aktivitáskerék is szerepet kapott, amelyet a Városligetben állítottak fel, és amely virtuálisan is megjelenik a kampány – amely a Beavatkozások a minőségi (inkluzív) testnevelés oktatás és képzés megvalósítása érdekében című projekt keretében valósul meg – weboldalán.

Borítókép: Illusztrációfotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!