komoly betegség

2019.12.18. 14:22

Januártól jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabéteszesek

A túl alacsony vércukorszint akár halálhoz, a tartósan túl magas vércukorszint pedig vaksághoz és amputációhoz is vezethet.

Jelentős támogatást nyújt a kormány januártól az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő családoknak és a felnőtteknek egyaránt – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin ismertette:

Magyarországon mintegy 4000 család nevel 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket, felnőttként pedig ennél is többen élnek ezzel a betegséggel.

Az 2-es típusú cukorbetegségtől az 1-es típusú diabétesz abban különbözik, hogy az nem megelőzhető, és bármelyik családban előfordulhat, ami folyamatos készenlétet és komoly anyagi kiadást is jelent az érintettek számára – tette hozzá.

Az intézkedésekről közölte: érintettek vércukor-egyensúlyát segítő eszközök támogatása jelentősen nő és szélesebb kör számára válik elérhetővé a jövőben.

A szöveti cukor mérésére szolgáló szenzor támogatása normatívvá válik, ami a gyermekek és a nappali tagozatos tanulók esetében 98, a felnőttek esetében pedig 80 százalékos támogatást jelent – mondta az államtitkár. Tájékoztatása szerint ugyanilyen mértékben nő a vércukor-szint egyensúlyát segíteni hivatott inzulinpumpa és az ahhoz tartozó szerelékek támogatása.

Novák Katalin bejelentette azt is: bővítik a gyermekek otthongondozási díjához (gyod) és az ápolási díjhoz való hozzájutás feltételeit, így indokolt esetben 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő szülő a jövőben részesülhet ilyen juttatásban. Szólt arról, hogy az 1-es típusú diabétesszel élők érdekében értékes munkát végző civil szervezeteket évről-évre 100 millió forintos pályázati forrással támogatják. A gyermekdiabétesz-centrumok fejlesztésére 500 millió forintot különített el a kormány azért, hogy az ország minden pontján a legmagasabb szintű ellátást kapják a cukorbetegséggel élő gyermekek – jelezte az államtitkár.

Novák Katalin a hosszú távú célok között említette, hogy az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek teljes értékűen tudjanak részt venni a köznevelésben. Ennek érdekében a többi között a közétkeztetésre vonatkozó szabályokat is felülvizsgálják, illetve szélesítik sportolás és táborozási lehetőségeiket – fűzte hozzá. Horváth Ildikó, a tárca egészségügyért felelős államtitkára kiemelte: minél szélesebb körben ismerni kell a betegséget, azért hogy a gyermekekkel kapcsolatban lévők megfelelő módon, mindig segíteni tudjanak.

A túl alacsony vércukorszint akár halálhoz, a tartósan túl magas vércukorszint pedig a többi között vaksághoz, keringési zavarokhoz és súlyos – akár amputációval járó – érbetegségekhez vezet – hívta fel a figyelmet.

Mint beszámolt róla, az érinttettek inzulinellátása már „hosszú évek óta” ingyenes, valamint arról is, hogy 2018-ban a kormány 150 millióból 408 betegnek vásárolt a szöveti vércukor-szintet mérő szenzorokat. A korábbi egyéni méltányossági rendszerrel szemben, a jövőben sokkal egyszerűbben juthat szenzorhoz valamennyi 18 év alatti, 1-es típusú diabétesszel élő és cisztás fibrózishoz társuló diabéteszben szenvedő gyermek és 24 éves koring a nappali tagozatos hallgató – ismertette.

A támogatásnak köszönhetően az érintett családok féléves anyagi terhei 5608 forintra csökkennek. A szenzort első körben hat hónapra – inzulinpumpa-beállítás vagy inzulinterápia-váltás esetén – 80 százalékos támogatottsággal felnőttek is megkaphatják – mondta az államtitkár.

Horváth Ildikó közölte: szintén a támogatásnak köszönhetően a kétévente cserélendő, millió forint feletti értékű vércukor-szintmérő távadók ára gyermekek esetén 3810 forint lesz két éves időtartamra.

Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára a többi között arról beszélt, hogy gyermekek otthongondozási díjban és ápolási díjban részesülhetnek a jövőben azok, akik otthon ápolják az 1-es típusú diabétesszel élő hozzátartozójukat. A gyod összege 2022-re el fogja érni a minimálbérét, és míg 2019 elején 50 600-an részesültek ebben a juttatásban, novemberre számuk 52 900-re bővült.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!