nem csak a szavak számítanak

2019.06.05. 18:48

Találja meg a hangját, hogy megtalálja a hangot másokkal

Nem is gondolnánk, hogy a beszédstílus mellett mennyire sokat számít egy új ismertségnél a hangszínünk.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Jacob Lund

Beszéd A csecsemők hamar rájönnek, hogy sírásukkal képesek irányítani a szüleiket. A csöppségek gügyögése hallatán pedig az egész család örömkönnyeit hullatva rohan a kiságyhoz. Az apróságok gyorsan megtanulják: a hangjukkal kivívhatják, hogy a felnőttek „úgy táncoljanak, ahogy ők fütyülnek”: hol keserves sírással, hol pedig bájos gőgicséléssel érik el a céljukat.

Gyakran fontosabb a megjelenésnél is

Egy nemrégiben végzett felmérés szerint kapcsolatteremtéskor sok múlik a hangszínen. Az új ismertséget például negyven százalékban ennek alapján ítélik meg az emberek. Ez főként azok számára fontos információ, akik aktív társasági életet élnek, és az összejöveteleken jó pontokat akarnak szerezni, illetve minél több új ismerősre szeretnének szert tenni.

A társas kapcsolatokban nem csak az lényeges, mit mondanak a felek. Sokkal többet számít, mindezt hogyan mondják. A hang gyakran többet elárul a személyiségről, mint a ruha vagy a smink. Jó tanács! Ne beszéljen túl gyorsan, se túl halkan. Fogalmazzon érthetően. És ami a legfontosabb: viselkedjen természetesen.

A siker kulcsa a megfelelő hangnem

Hangját sok helyzetben valóban hatásos eszközként vetheti be céljainak eléréséhez. Érzéseket és vágyakat kelthet vele, hangulatváltozást idézhet elő. Ezáltal manipulálhatja beszélgetőpartnerét. Ez a főnökeire is vonatkozik! Ha a megfelelő hangszínt, illetve hangnemet választja, megnyeri magának kollégáit. Ne feledje! A vékony, „csipogó” hang bizonytalanságról árulkodik, a túlzottan harsányakat pedig gyakran érzéketlennek tartják. Ha nem beszél eléggé érhetően, a hozzáértését kérdőjelezhetik meg. Tipp: kezdje a napot frissítő arclazítással. Bemelegítésképpen ásítson jó nagyokat, kávéfőzés közben pedig „zümmögjön” és dúdolgasson, hogy a hangszálai rugalmassá váljanak. A kellemesen csengő hang a beszélgetőtársban azt az érzetet kelti, hogy szimpatikus, együttműködő nővel van dolga.

Ne használjon töltelékszavakat

Beszélgetés közben érdemes betartania néhány aranyszabályt. Kerülje a rövid szavakat és hirtelen gesztusokat. Ne köszörülje túl gyakran a torkát! Ügyeljen arra, hogy ne nyelje el a szavak végét! Ha egyenesen áll, és közben laza marad, tisztábban és szabadabban beszél. Ha jellemzően olyan kifejezésekkel tűzdeli tele a beszédét, mint a „szuper”, vagy a „tök”, illetve a beszélgetés során a kelleténél több töltelékszót (pl. „izé, „ööö”) használ, a hallgatóság bizonytalannak vélheti.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!