Hosszú hétvége

2019.04.16. 13:56

Húsvétkor négyszeresére nő a forgalom a hazai szálláshelyeken

A tavalyi húsvéti időszakhoz viszonyítva 87 százalékos a bővülés.

Forrás: Shutterstock

Több mint a négyszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a húsvéti hosszú hétvégén az áprilisban szokásos adatokhoz képest. Az átlagos foglalás 53 ezer forintba kerül, és jellemzően két éjre szól – derült ki a Szállás.hu foglalási adataiból.

A szállásfoglaló portál keddi közleményében kiemelik: minden ötödik foglalást SZÉP-kártyával rendeznek, ezek átlagértéke 78 ezer forint.

A legkedveltebb szállástípusok az apartmanok (25 százalék), a vendégházak (23 százalék) és a panziók (17 százalék),

a kikapcsolódásra vágyók kétharmada ezek valamelyikébe foglalt szállást.

Közölték: Eger, Hajdúszoboszló és Gyula a legkeresettebb úti célok, de Budapesten, Siófokon és Szegeden is sokan töltik majd a húsvétot. A legnépszerűbb belföldi települések tízes listáján még Nyíregyháza, Pécs, Hévíz és Miskolctapolca szerepelnek. A megyék közül Heves (13 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén (11 százalék) és Veszprém (8 százalék) részesül a legnagyobb arányban a forgalomból.

A legtöbb turistát sorrendben a Hollókői Húsvéti Fesztivál, az egri vár és a Nyíregyházi Állatpark vonzza a Szallas.hu adatai szerint.

A magyarok körében egyre népszerűbbek az ünnepi hosszú hétvégék is az üdülésre, jól példázza ezt a mostani kiemelt időszak is, az ismert wellness-szállodák már kitették a megtelt táblát – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere a közleményben. Hozzátette: a hosszú hétvégén nemcsak a párok, hanem a családok és baráti társaságok is útnak indulnak. Foglalásonként az átlagos létszám 3,4 fő. A szállásadók húsvéti fogásokkal, főtt sonkával, tojással, kaláccsal várják vendégeiket – ismertette. Népszerű programok még a népi játékok, a tojásfestés, az állatsimogatás és a tojáskeresés is.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!