Ismerős műsor, új tartalom

2019.03.21. 11:25

Újraindul a Családi kör a Duna Televízióban

Rókusfalvy Pál húsz év után tér vissza a képernyőre, a műsort pedig lányával, Rókusfalvy Lilivel vezeti.

Forrás: Shutterstock

A Duna Televízió március 31-től új műsorral, a Családi körrel várja a nézőket, akik műsorvezetőként Rókusfalvy Pállal és lányával, Rókusfalvy Lilivel találkozhatnak majd vasárnap esténként 21 órától. Az új műsor az 1974-től 1994-ig a Magyar Televízión futó, azonos című Családi kört idézi meg.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtöki közleményében kiemelték: Rókusfalvy Pál a műsorban több év után, ráadásul lányával együtt tér vissza a képernyőre.

„Nagyon élvezzük a közös munkát. Nekem még egy kicsit szokatlan, egyrészt, hogy Lilivel dolgozom együtt, másrészt, hogy húsz év után újra tévézem. A téma örök. Fontos, hogy a családdal foglalkozzunk: meghatározza a mindennapjainkat ez a kis közösség, ahova hazamegyünk és amiért dolgozunk.

Úgy gondolom, hogy nagyon jó, hogy a Családi kört egy apa-lánya páros vezeti, hitelessé teszi a műsort, hiszen a saját bőrünkön éljük meg a felmerülő témákat,

és így közvetlen tapasztalattal tudjuk vezetni, moderálni a műsort” – idézi a közlemény Rókusfalvy Pált.

Rókusfalvy Pál Budapesten, a New York Palotában 2019. március 1-jén.
MTI/Balogh Zoltán

Rókusfalvy Lili szerint nagyon jók és érdekesek lesznek a műsor témái, alkalmazkodva ahhoz, „amit 2019 diktál”, amikkel minden család találkozik valamilyen úton-módon.

„Örülök neki, hogy apuval közösen vezethetjük ezt a műsort. Sok időt töltünk együtt a magánéletünkben, és bár a munkáink eddig nem nagyon fonódtak össze, mindig fontos volt számomra az ő szakmai véleménye. Jó érzés, hogy lát munka közben.

A témák, amikről beszélgetünk, minket is érintenek. Sok dologban nem értünk egyet, de szerintem ez így van jól, hiszen két külön generáció vagyunk: én tudom képviselni a fiatal anyát, apa pedig az idősebb édesapát és nagyszülőt”

- közölte Rókusfalvy Lili, akit az M2 Petőfi TV műsorvezetőjeként ismerhettek meg a nézők.

Rókusfalvy Lili 2018. február 22-én.
MTI Fotó: Sárosi Zoltán

A Családi körben több kisfilmmel, történettel készülnek az alkotók, illetve a stúdióbeszélgetések során a szakértő pszichológuson kívül ismert emberek is megszólalnak majd az adásokban.

A műsorvezetők a meghívott vendégekkel olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy mit jelent számunkra a család? Hogyan óvjuk meg belső körünket és miként tehetjük azt újra meg újra hátországgá? Mi történik akkor, ha éppen ez a közeg sérül?

A március 31-i első adás a családban lévő digitális eszközök körül forog majd.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!