vízió

2018.08.31. 09:46

Ilyen lehet az új Lada Niva

Bemutatta a Lada 4x4 Vision néven a 2020-től várható új szabadidő-autójának előzetesét. Digitális belső, 21 colos felnik, retró részletek.

Forrás: automotor.hu

Megmutatta ugyan a Lada a 4×4 Vision elnevezésű tanulmányát, amelyről a korábbi információk alapján már lehet tudni, hogy a tervek szerint 2020-ban érkező szabadidő-autó előzetese, de ezen kívül semmiféle információval nem szolgál a gyár az újdonságról – olvasható az automotor.hu oldalon.

Annyit azonban sikerült megtudnia a lapnak, hogy a Lada mérnökei alaposan hozzányúltak a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség B0 padlólemezéhez ahhoz, hogy felépítsék rá az autójukat. A 4,2 méter hosszú jármű remek terepszögekkel és hasmagassággal rendelkezik, bár ezekben nagy szerepe van az óriási, 21 colos átmérőjű felniknek is.

Fotó: automotor.hu

Az X-arcot jelen esetben LED-es fényszórókkal kombinálták, nem feledkeztek meg a motorháztetőbe helyezett irányjelzőkről sem, miközben a korábbinál jóval több a króm.

Fotó: automotor.hu

Az ezüst betétek megjelennek a küszöböknél is, amelyek fölött erőteljes oldalfal-domborításokat látni, illetve egész jól álcázták a karosszéria ötajtós mivoltát a formatervezők. Egészen pontosan miután kinyitják az első ajtókat, a hátsó kisebb méretű ajtókat is fel lehet tárni, B oszlop nincs.

Fotó: automotor.hu

A C-oszlop formája a jelenlegi 4×4-est (leánykori neve Taiga és Niva) idézi, hátul az X alakú lámpák jelentik az újdonságot, a rakodóperem ugyanolyan magasan van, mint az első generáció életének elején.

Az X-arcot viselő utcai Ladáktól eltérően a tanulmánynak a belsejében is következetesen végigvitték az X-motívumot, a digitális műszeregység grafikája is ez alapján készült. Feltűnő a színösszeállítás, és ránézésre könnyen takaríthatóak a kárpitok. Nem tudjuk, mikor lesz újabb bejelentés a Lada 4×4 Vision tanulmánnyal kapcsolatban, de várhatóan jövőre már egy sokkal szériaközelibb formában találkozhatunk majd az autóval.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!