Jótékonysági akció

2018.07.02. 13:52

Ne dobjuk el a poharat, gyerekeknek segítünk vele

Ha fesztiválozóként csak egy picit is figyelmesek vagyunk, rászoruló fiatalok sokaságát juttathatjuk a zenélés öröméhez.

Hátrányos helyzetű közösségekben dolgozó ingyenes zeneoktatási programot támogathatnak a fesztiválozók a Szigeten. Akik már a Balaton Sound végén leadják a szigetes fesztiválokon idén bevezetett cserélhető, ún. re-poharat, minden egyes pohárral támogatják a Superar program megvalósítását, tehát rászoruló gyerekek zenei képzését támogatják vele. Az akció a Szigeten is folytatódik.

A Superar egy bécsi központtal rendelkező, közösségi zeneoktatásra épülő, magas művészi színvonalra törekvő zeneoktatási program. Célja, hogy elsősorban olyan gyerekeket érjen el, akiknek szociális hátrányaik miatt nincs lehetőségük minőségi zeneoktatásban való részvételre.

„Azért álltunk a program mellé, mert azon túl, hogy a professzionális zeneképzés során a gyermekek sokat fejlődhetnek a zene terén,

az együtt zenélés ereje számos szociális képességet fejleszt és olyan összetartó közösségek jönnek létre, melyekben feloldódnak a kötődési nehézségek,

kifejlődnek az egymáshoz fordulás különböző formái és kialakul a toleranciára és empátia. Ezek a Sziget alapértékei a kezdetektől fogva, a Love Revolution kiáltványunk legfontosabb üzenetei, ezért nem kérdés, hogy beállunk egy olyan program mellé, amely ezeket a képességeket kialakítja, fejleszti” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

A Superar 2018 szeptemberében egy kórusprogrammal indul, de később profi hangszeres képzésben is részt vesznek a gyerekek, akik pár év múlva a Sziget Nagyszínpadán is bemutathatják tudásukat.

„A Superar Program immár Szlovákiában, Romániában, Boszniában, Svájcban és Lichtensteinben is nagy sikerrel működik. Mivel a repertoár egy része az összes Superar helyszínen közös, soknyelvű zenei anyag, lehetőség nyílik a határokon átívelő közös projektekre, koncertekre, csereprogramokra, ahol a résztvevők számára a zene az elsődleges közös nyelv. Mindez valóban óriási élmény olyan gyermekek számára, akik talán még sosem hagyták el szülővárosukat” – mondta Morvay Judit, a Superar magyarországi programkoordinátora.

Borítókép: Közönség a Hajógyári-szigeten a 25. Sziget fesztivál ötödik napján, 2017. augusztus 15-én.

Forrás: MTI / Mónus Márton

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!