Tudatos választás

2018.06.28. 17:02

A sport- mellett a digitálist élményt nyújtó táborok a legnépszerűbbek

Bár benne vagyunk már a vakációban, sok szülő még most gondolkodik a táborválasztáson, most keresi a legjobb lehetőséget gyermeke számára.

Arról, hogy mit nyújt egy ideális tábor, mást gondolnak az előbbiek és mást az utóbbiak. Egyben azonban mindenki egyetért: a legfontosabb a testi és a lelki biztonság. Mostanában a sport- és a digitális élményeket kínáló táborok a legnépszerűbbek. De hogyan válasszunk közülük?

– A tábor mint szolgáltatás piaci termék, alapvetően mégis a bizalomról szól. A gyermekünk legféltettebb kincsünk, ezért különös felelősség a választás – mondja Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója. Úgy véli, az internet bár tele van vonzóbbnál vonzóbb hirdetésekkel, mégis jobb, ha saját köreinkből tájékozódunk, és a rokonoktól, barátoktól, szomszédoktól gyűjtünk tippeket, ajánlásokat.

Fontos szerinte, hogy ismerjük a helyszínt is. Éppen ezért vannak táborszervezők, akik nyílt napot tartanak, mások pedig nyitottak a személyes konzultációra. – Ne legyünk szemérmesek, éljünk e lehetőségekkel, függetlenül attól, milyen korú a gyerekünk! – bátorít Tibenszky Moni Lisa, aki a Táborfigyelő nevű internetes oldalt is jó szívvel ajánlja. Ezen olyan szempontrendszert tettek közzé, amely ötven táborvezető tapasztalatát összegezve segít a tájékozódásban.

Szerintük ezek a szempontok határozzák meg a jó tábort:

  • Megállapodás, szerződés a szervezőkkel;
  • táborfelügyelők létszáma és személyisége;
  • tematika, alapprogram;
  • szabadidős programok;
  • korosztályi bontás;
  • szállás, alvás minősége;
  • étkezés színvonala;
  • kütyük, okos eszközök használatára vonatkozó policy a táborban.
  • Ingyenesen elérhető lehetőség

    Sokat tehetünk gyermekeink jövőjéért, ha az évek során olyan táborokat választunk számukra, amelyek az élmények nyújtása mellett fejlesztik is őket a jövőjük szempontjából fontos területeken. Így talán nem meglepő, hogy a szülők napjainkban a digitális kompetenciákat, valamint az együttműködési és alkalmazkodókészséget fejlesztő táborokat részesítik előnyben.

    A Felelős Szülők Iskolája most egy, a Logiscool által kínált ingyenes lehetőségre hívja fel a a figyelmet. A digitális tudást adó magániskola az elmúlt években már 13 000 diákot oktatott élményalapú programozásra kurzusain és táboraiban. Missziója, hogy a digitális írástudás, a kreatív problémamegoldás elsajátítása minél több gyerek számára elérhető legyen. Az idei évben egy nagyvállalat támogatásának köszönhetően a Bizniscool táborba – ahol a gyerekek vállalkozói alapismereteket szereznek saját csokigyáruk működtetésével – országszerte 150 táborozónak biztosít ingyenes lehetőséget. A 8-12 éves gyerekeket három- vagy többgyermekes családokból várják.

    Borítókép: Felelős Szülők Iskolája

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!