népszerűbbek a menzák

2018.03.09. 17:01

Készíts szelfit kedvenc konyhás néniddel

Az év legjobb diétás közétkeztetőjét, valamint a legkedvesebb konyhás nénijét/bácsiját keresi pénteken meghirdetett versenyében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Debrecen, 2014. május 13. Diákok állnak sorba az ebédért a debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ebédlőjében 2014. május 13-án. Megjelent a szeptember elsejétől hatályos közétkeztetésről szóló rendelet, amely részletesen szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését és tápanyagtartalmát. Tilos lesz a szénsavas, vagy cukrozott üdítő, a magas zsírtartalmú húskészítmény adása. Rögzítették azt is, hogy nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czeglédi Zsolt

A kormány évek óta elkötelezett a közétkeztetés minőségének és elérhetőségének javítása iránt – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár pénteken azon a sajtótájékoztatón, ahol meghirdették „2018 legjobb diétás közétkeztetője” és „2018 legkedvesebb konyhás nénije/bácsija” versenyt.

Az első eredmények már látszanak – mondta -, hiszen az iskolákban 25 százalékkal csökkent az ételek átlagos sótartalma, az iskolák háromnegyede biztosítani tudja a megfelelő mennyiségű tej és tejterméket, és az oktatási intézmények több mint felében adnak teljes kiőrlésű péksüteményt a gyerekeknek. 2013 előtt az iskolák fele biztosított gyümölcsöt és zöldséget a tanulóknak, ez az arány mára 82 százalékra nőtt.

Rétvári Bence kiemelte azt is, hogy ingyenes közétkeztetésre 79 milliárd forintot fordít a kormány, így az elmúlt nyolc évben az erre fordított forrás két és félszeresével nőtt.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy nem csak az ételek minősége, hanem azok tálalása és a kiszolgálás is egyre nagyobb szerepet kell kapjon a menzán.

Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója arról beszélt, hogy az utóbbi években nőtt a menzaételek elfogadottsága, és a most meghirdetett egyik pályázat célja, hogy a különböző ételallergiában vagy cukorbetegségben szenvedő gyermekek is részt tudjanak venni a közétkeztetésben.

A közétkeztetők számára meghirdetett felhívás a tejfehérje allergiások, a gluténérzékenyek és a cukorbeteg gyermekek étkezési igényeire kínál megoldást – ismertette. A pályázat során beérkezett recepteket az OGYÉI elérhetővé teszi a www.merokanal.hu weboldalán, ezzel is segítve a közétkeztető cégeket abban, hogy kínálatukat bővítve, minél többféle speciális táplálkozási igényt kielégítő ételt tudjanak étlapjaikon felvonultatni.

A felmérések alapján a 18 éven aluliak 2-3 százaléka szenved tejfehérje allergiában, gluténérzékeny a gyerekek 1-2 százaléka, míg a diabéteszesek száma ebben a korosztályban 4,3 ezrelék – mondta Pozsgay Csilla.

A diétás recepteket április 2. és június 15. között várják.

A legkedvesebb konyhás néni/bácsi pályázat keretében egy közös szelfit kell készíteni a kedvenc konyhai dolgozóval, a fotókat április 6-ig kell beküldeni, amit feltöltenek majd az OGYÉI „Élj könnyebben” Facebook-oldalára. A legtöbb lájkot kapott képen szereplő konyhai dolgozó díjat kap.

Borítókép: Diákok állnak sorba az ebédért a debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ebédlőjében

Forrás: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!