nyelvi szerkezetek

2020.10.22. 14:12

Volt idő, amikor megértették egymást a majmok és az emberek

Már negyvenmillió éve léteztek a beszéd alapkövei, az ember és a majom közös elődei is ismerték a komplex nyelvi szerkezetek bizonyos szabályait – állapította meg a Zürichi Egyetem (UZH) Összehasonlító Nyelvtudományi Intézete mesterséges nyelvtan segítségével.

Ezeket a szerkezeteket a majmok ugyanolyan jól értették, mint az emberek.

Hogy a vizsgálat emberi és állati résztvevői számára ugyanazokat a feltételeket megteremtsék, a Simon Townsend, az UZH professzora által vezetett kutatócsoport mesterséges nyelvtant alkotott, amelyben a mondatokat szavak helyett hangok alkotják. Ezután megtanították a segédnyelvet a résztvevőknek: a Zürichi Egyetemen fehérpamacsos selyemmajmoknak (Callithrix jacchus), a Texasi Egyetemen csimpánzoknak, az Osnabrücki Egyetemen pedig embereknek.

A nyelvfeldolgozáshoz szükséges egyik legfontosabb kognitív tulajdonságot vizsgálták: azt a képességet, amelynek segítségével egy mondaton belül a szavak kapcsolata akkor is érthető, ha azokat a szavakat más mondatrészek választják el egymástól.

Ilyen akkor fordul elő, amikor egy vonatkozói mondatrész kerül az alany és a tárgy közé. Például: A kutya, amelyik megharapta a macskát, elszaladt. A kognitív töréspont a kutya és az elfutás közötti „nem szomszédos függőség” felismerésében rejlik.

Ez a majmoknak ugyanúgy sikerült, ahogy az embereknek – közölték szerdán a kutatók. Az alanyt jelző hangsor után a résztvevők várták az igét, függetlenül attól, mi volt közbeékelve.

A sikerességet hibás mondatokkal tesztelték: olyan hangkombinációkat játszottak le, amelyek vétettek a tanult szabályok ellen. Ezekben az esetekben a selyemmajmok és a csimpánzok érzékelhetően idegesekké váltak, kétszer olyan hosszan kiáltoztak a hangszóróval, mint a szabályos mondatok esetén.

„Ez a kutatók szerint arra utalt, hogy az állatokat meglepte, hogy hibát vettek észre a nyelvtanban” – mondták a tudósok.

„Az eredmények szerint mindhárom faj képes a nem szomszédos függőségi viszonyt feldolgozni. A képesség tehát az emberszabásúak körében valószínűleg széles körben elterjedt” – véli Townsend.

Ez arra utal, hogy a nyelvnek ez a kulcsfontosságú jellemzője már az utolsó közös ősnél létezett. „Mivel az újvilági majmok ága 40 millió éve vált el az emberek családfájától, ez a fontos kognitív képesség már sok millió évvel az emberi nyelv evolúciója előtt kialakulhatott” – emelték ki a szakértők.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!