régmúlt

2021.11.20. 14:44

Vasúti kocsi méretű hatalmas cápák terrorizálták a Dunántúlt

Az akár húsz méteres maximális testhosszúságot is elérő zoológiai rémálomnak Észak-Magyarországról, valamint a Dunántúlról is előkerültek a csaknem felnőtt tenyérnyi méretű fogmaradványai.

This handout picture released by Metazoa Studio on November 25, 2020, shows an artist's impression of the prehistoric shark Otodus megalodon. - The largest sharks ever to have roamed the oceans parked their young in shallow, warm-water nurseries where food was abundant and predators scarce until they could assume their title as kings and queens of the sea. But the reliance of Megalodon on nurseries may have contributed to the end of their 20-million-year reign, according to the research. Otodus megalodon -- sometimes classified as a Carcharocles megalodon -- took 25 years to become an adult -- "an extremely delayed sexual maturity", the authors said in the research paper.

Forrás: AFP / METAZOA STUDIO

Fotó: Hugo SALAIS

A valaha élt leghatalmasabb húsevő cápa, a C. megaldon Hollywoodnak is köszönhető sikere csak egy másik őskori legenda, a Tyrannosaurus rex népszerűségéhez fogható. Csakhogy, amíg az eddig előkerült fosszilis bizonyítékok tanúsága szerint a Kárpát-medence területét sohasem taposta a „zsarnokgyík„ lába, addig a másik ősvilági „sztár”, az óriásfogú cápa két méter magas hátúszója gyakran szánthatta a sirályok röptét és delfinek ugrását visszatükröző középső miocén kori szubtrópusi víztömeg, a varázslatos szépségű Bádeni-tenger felszínét. Ennek az egykori, akár a húsz méteres maximális testhosszúságot is elérő zoológiai rémálomnak Észak-Magyarországról, valamint a Dunántúlról is előkerültek a csaknem felnőtt tenyérnyi méretű fogmaradványai – írja az Origo.

Indonéziára emlékeztető szigettenger a Dunántúlon és tomboló vulkánok Észak-Magyarországon

A jelenkor embere számára talán hihetetlenül hangzik, hogy a Kárpát-medence hosszú földtörténete során a mai Magyarország legnagyobbrészt tengeri területnek számított. Úgyis fogalmazhatnánk, hogy a jelenlegi szárazföldi állapot a ritka kivétel a hazai geológiai múlt évmilliókkal mérhető időszalagján. E hosszú tengeri múlt mindeddig utolsó szakasza a nagyjából 23,3 millió éve elkezdődött és 5,3 millió éve véget ért miocén időszakra esik.

A dinoszauruszok kihalásával, 65,5 millió éve felvirradt és a napjainkig tartó földtörténeti újidő, a kainozoikum idején a kontinensek egyre jobban kezdték felvenni a mai alakjukat, illetve elhelyezkedésüket.

Amikor a miocén időszak beköszöntött, a földtörténeti múlt közel 250 millió éves periódusát átfogó egykori hatalmas üledékgyűjtő medence (geoszinklinális), a fénykorában csaknem a Csendes-óceán szélességét elérő Tethys a földkéreg alatt lassan, de feltartózhatatlanul munkálkodó lemeztektonikai folyamatoknak köszönhetően nagyjából a mai Földközi-tenger területére szorult vissza.

A Tethys-óceán bezáródása indította el az alpi hegységképződést, a Pireneusoktól a Himalája égbe nyúló ormaiig terjedő eurázsiai hegységrendszer felgyűrődését. Még a miocén időszak beköszöntését megelőző oligocén korban (33,9 millió évtől 23,3 millió évig) az alpi hegységképződés hatására alakult ki az a hatalmas, nagyjából a mai Bajorország területétől a Himalájáig terjedő belső tengerág, a Paratethys, amely a Kárpát-medencét is elborította. A miocén elején a Kárpátok vonulatának kiemelkedése már az intenzív szakaszába lépett; a felgyűrődő hegyláncokat szűk tengerszorosok választották el egymástól.

Varázslatos képet mutathatott az akkori táj; az Északi-középhegység vidékét aktívan tomboló vulkánok koszorúja szegélyezte, a Nagyalföld területén mély vizű nyílt tenger, a Dunántúlon pedig a mai indonéz szigetvilágra emlékeztető sekély szigettenger hullámzott.

A Börzsöny a mai Etna magasságához hasonló hatalmas rétegvulkánként emelkedett a gomolyfelhők fölé, amelynek lábát a Bádeni-tenger hullámai mosták. Visegrád, Szob és Törökmező környékén színpompás korallzátonyok övezték a tengerpartot, a középső miocén meleg, szubtrópusi éghajlatát bizonyítva.

Cápavilág Magyarországon, egy hihetetlen környezetben

Az oligocént és a miocén kor legelejét jellemző lehűlést a nagyjából 18 és 14 millió év közé eső úgynevezett miocén klímaoptimum váltotta fel. Ekkor átmenetileg szárazabbá és forróbbá vált az éghajlat, amit a flóra trópusi elemeinek (babér, magnólia, pálmák, banán) megugrása, valamint a dunántúli szigettenger és a Börzsöny környékén megtelepedett korallzátonyok is bizonyítanak. Ha egy képzeletbeli időgép segítségével visszautazhatnánk a miocén időszak bádeni korába (16,5 és 13 millió év között) a mai Budapestről csak hajóval juthatnánk el a Dunakanyarba, ahol hamisítatlan trópusi idill, türkiz-smaragd-kobalt színű tenger, bólogató pálmák és a Börzsöny felhők fölé emelkedő sötét tömege várna bennünket.

A Bádeni-tenger üledékeibe zárt fosszíliák nyújtanak bepillantást ennek az egykorvolt varázslatos tengernek a rendkívül gazdag és színpompás élővilágába. A puhatestűek, a csigák és a kagylók között számos olyan nemzetséget találunk, amelyek a mai Vörös-tengerből vagy a Maldív-szigeteki atollok világából tűnhetnek ismerősnek.

A zátonyépítő telepes kőkorallok is azt bizonyítják a recens rokon fajok ökológiai igényeiből kiindulva, hogy a normál sótartalmú és jól átvilágított tenger hőmérséklete még a téli időszakban sem süllyedhetett + 20 Celsius-fok alá. Ilyen körülmények között pedig alighanem mindenki kedvet érezne ahhoz, hogy belevesse magát a Bádeni-tenger hullámai közé.

De a Bádeni-tengerben nemcsak festői színű korallhalakkal, hanem egészen veszedelmes bestiákkal is összehozhatott volna bennünket a végzet. A miocén kori Magyarország tengereiben, egészen a Paratethys 13 millió éve a világtengertől történt végleges elzáródásáig, ugyanis valósággal hemzsegtek a cápák.

A miocén elején, az úgynevezett eggenburgi korban (23 és 19 millió éve) a fosszilis bizonyítékok szerint 16 nemzetség számos faja, köztük a parti övet preferáló homoki tigriscápák (Carcharias, Odontaspis spp.) vagy a nyílt tenger sebes ragadozói, a makócápák (Isurus spp.) ugyanúgy elfordultak, mint a nagy mélységekben élő, horrorisztikus megjelenésű koboldcápák (Mitsukurina spp.), vagy a hűvösebb vizeket kedvelő tüskéscápa-alakúak (Squaliformes).

A bádeni kort jellemző felmelegedés újabb melegkedvelő trópusi-szubtrópusi cápanemzetségek felbukkanását eredményezte. A bádeni emeletből származó fosszilis fogakból tudjuk, hogy a dunántúli szigettenger parti vizein a napjainkban különösen veszélyesnek tartott tigriscápák (Galeocerdo aduncus) lestek a prédájukra csakúgy, mint a recens nagy fehér cápához roppant hasonló, és feltehetően ugyanolyan veszedelmes szélesfogú makócápák (Isurus hastalis).

A dunakanyari korallzátonyok körül a jelenkor szirticápáihoz hasonló kékcápafélék cirkáltak (Carcharhinus priscus), valamint olyan, a Hemipristis nemzetségbe tartozó ragadozók, amelyek rokonai ma a trópusi indopacifikus régióban honosak. A napjainkban a Vörös-tengerből, vagy az indopacifikus korallzátonyok környékéről ismert fehérfoltos szirticápákkal (Trianedon obesus) a Bádeni-tengerben is találkozhattunk volna például.

De még a roppant veszedelmes tigris- és makócápák is alighanem rémülten eliszkoltak, ha a nagy kékségből feltűnt egy kamionméretű ragadozó, az óriásfogú cápa (Carcharodon/Carcharocles megalodon) fenyegető sziluettje.

Vasúti kocsi méretű zoológiai rémálom bukkant fel a Dunántúlon

Minden idők valaha létezett leghatalmasabb húsevő cápája, a fajneve alapján megalodonként közismert monstrum első képviselői a miocén kor legelején, nagyjából 23 millió éve bukkantak fel a világtengerben. Képzeljünk el egy külső megjelenésében a mai nagy fehér cápához (Carcharodon carcharias) nagyon hasonló, de kamionméretű óriást, és máris előttünk áll a megalodon a maga testi valóságában.

A tudósok között mind a mai napig vitatott e hatalmas leviatán pontos leszármazása. (A megalodon nemzetségére vonatkozó különböző besorolások, a Carcharodon, a Carcharocles, és az Otodus genusok használata is erre utal.)

Valószínűleg a paleocén-eocén korban élt 7-9 méter hosszú kihalt heringcápaféle, az Otodus obliquus lehet a közös őse annak a vonalnak, amelyből a különböző óriásfogú cápák a gyors evolúciójuk során kialakultak. Méretét tekintve a C. megalodon tekinthető e leszármazási vonal koronázatlan fejedelmének, de egyben az óriásfogú cápák utolsó képviselőjének is.

A C. megalodon „normál„ méretű példányainak 12-16 méter lehetett az átlagos testhosszúsága, a legnagyobbak azonban elérhették a 20 méteres teljes testhosszat, és a 70 -100 tonnás testtömeget is. Egy ekkora cápa kitátott szájában kényelmesen elfért volna egy álló felnőtt ember, a bestia hátúszója kettő, a farokúszója pedig négy méter magas lehetett. A C. megalodon nagyon gyorsan elterjedt a miocén kor meleg-mérsékelt, illetve trópusi-szubtrópusi vizeiben; 16 millió éve már a Kárpát-medencét kitöltő Bádeni-tengerben is honos fajnak számított.

A fosszilis leletek azt bizonyítják, hogy ez a hatalmas testű ragadozó elsősorban a miocén kor tengereit a mainál sokkal nagyobb faj- és egyedszámban benépesítő cetekre vadászott. Számos olyan fosszilis cetcsigolyát találtak, amelyeken jól kivehetők a megalodon harapásnyomai, sőt, esetenként csigolyába beletört fogakat is azonosítottak.

A magyarországi Bádeni-tenger bőséges zsákmányt kínált az itt élő megalodonok számára, mert a kövületek tanúsága szerint változatos cetfauna népesítette be ekkortájt a Kárpát-medence víztömegét. A megalodon ugyanúgy opportunista ragadozó lehetett, mint a recens nagy fehér cápa, amely távoli rokonához hasonlóan valószínűleg szintén nem vetette meg a dögevést, de más cápák sem érezhették biztonságban magukat tőle, a méretesebb tengeri teknősökhöz, ősfókákhoz és tengeri tehenekhez hasonlóan.

A megalodon fényesen csillogó zománcú fogai több magyarországi lelőhelyről, így többek között Mátraszőlősről, a Pécs környéki Danicz-pusztáról vagy Fertőrákosról is előkerültek már, és jó eséllyel a bádeni emelet más tengeri eredetű rétegsoriból is előkerülhetnek. Nagyjából 13 millió éve a Paratethys végleg elzáródott a világtengertől, és kisebb részmedencékre esett szét.

A kiédesedő vizű és fokozatosan feltöltődő medencékből gyorsan kivesztek a korallok, és mindörökre eltűntek a cápák is. A magyarországi miocén tengert terrorizáló egykori leviatánra ma már csak a kőzetekbe zárt csillogó zománcú fogai emlékeztetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!