hasba lőtték

2019.06.28. 07:53

Vádat emeltek ellene, mert elveszítette a magzatát

Alabamában vádat emeltek egy nő ellen, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot.

Forrás: Shutterstock

Fotó: sirtravelalot

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emeltek egy nő ellen az Egyesült Államok déli részén fekvő Alabama államban, mert várandós állapota ellenére összeverekedett egy másik nővel, majd haslövés következtében elveszítette a magzatot – jelentette az AL.com című alabamai hírportál.

Az Egyesült Államok déli tagállamának egyik megyei vádesküdtszéke a 27 éves Marshae Jones ellen emelt vádat a meg nem született gyermeke halálában játszott feltételezett szerepe miatt.

Jones ugyanis olyan vitát kezdett egy másik nővel, amely verekedésbe torkollott, és a másik nő ekkor önvédelemből hasba lőtte őt.

A vita azon folyt, hogy ki a gyerek apja.

Az eset tavaly decemberben történt, a Birmingham melletti Pleasant Grove városkában. Jones öthónapos terhes volt, és egy bolt előtt az utcán keveredett vitába egy másik nővel.

„A vitát a gyermeket váró nő kezdeményezte, és nem is hagyta abba, s ennek következtében halt meg a meg nem született baba”

- mondta el a történteket az AL.com újságírójának Danny Reid, a városka rendőrségének hadnagya.

Elmondása szerint a másik nő, Ebony Jemison csak önvédelemből lőtt, ezért a gyermekét elveszítő asszonyt nem lehet a lövöldözés áldozatának tekinteni.

„A nyomozás bizonyította, hogy a lövöldözés egyetlen igazi áldozata a magzat volt”

- mondta a hadnagy.

Az alabamai törvények értelmében emberölésnek minősül, ha valaki gondatlanságból más halálát okozza.

A gondatlanságból elkövetett emberölésért húsz évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki.

A nyomozás elején a terhes nőt hasba lövő, 23 éves Ebony Jemisonnak is azzal kellett számolnia, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelnek ellene vádat,

a vádesküdtszék azonban úgy döntött, önvédelemből húzta meg ravaszt, ezért nem emeltek ellene vádat.

Alabamában – ahol nemrégiben szavazták meg az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét – a gyermeket váró nők a fogantatás pillanatától kezdve felelősséggel tartoznak a magzat életéért.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!