az ősök Sixtus kápolnája

2020.12.05. 16:00

Több tízezer jégkori sziklafestményt találtak az őserdőben Kolumbiában

A sziklafestmények a térségben 12 500 éve élt emberekről és állatokról is sokat elárulnak.

Forrás: Shutterstock

A felfedezést a helyszínen dolgozó régészek a The Guardian brit napilap riportja szerint „az ősök Sixtus kápolnájaként” jellemezték.

A világ egyik legnagyobb őskori sziklaművészeti gyűjteménye ugyanis több tízezernyi, állatokról és emberekről készült festményt tartalmaz.

A sziklafal, amelyen az őskori műveket felfedezték, csaknem 13 kilométer hosszan húzódik Kolumbiában.

A sziklafestmények korára részben a ma már kihalt jégkori állatok ábrázolásaiból következtetek. A rajzokon például az elefánt ősi elődje, a masztodon is megjelenik, amely már legalább 12 ezer éve eltűnt Dél-Amerikából. De egy, ma már kihalt tevefajról, óriási lajhárról és jégkorszaki lovakról is találtak sziklafestményt.

A vöröses, terrakotta színű festményeket az Amazonas-vidékén legkorábban megjelent emberek készíthették.

A képek egy elveszett, ősi civilizációba engednek bepillantást. A kutatók szerint a hatalmas mennyiségű sziklafestmény tanulmányozása generációkat lát majd el munkával.

A sziklafestményeket tavaly fedezték fel, de titokban tartották, mert előbb egy televíziós dokumentumfilmsorozat készült róluk, amelyet decemberben mutatnak be Jungle Mystery: Lost Kingdoms of the Amazon (Dzsungel-rejtély: Az Amazonas eltűnt királyságai) címmel.

A felfedezés helyszíne a kolumbiai Chiribiquete Nemzeti Parkban lévő Serranía de la Lindosa. A dokumentumfilmet készítő Ella Al-Shamahi régész és felfedező elmondta, hogy annyira új ez a régészeti helyszín, hogy még nevet sem kapott.

A felfedezés egy brit-kolumbiai kutatócsoport érdeme, amelynek munkáját az Európai Kutatási Tanács finanszírozta. A csoport vezetője José Iriarte, az Exeteri Egyetem régészprofesszora, az Amazonas és a prekolumbiánus történelem szakértője volt.

A professzor elmondta, hogy

a festmények olyan természetesek és élethűek, hogy jól felismerhetők az ábrázolt állatok.

A képeken halak, teknősök, gyíkok, madarak is megjelennek, de táncoló emberek is láthatók rajtuk egyes jelenetekben. Az egyik emberfigura egy madár csőrére hasonlító maszkot visel egy képen.

A helyszín csak nehezen megközelíthető, San José del Guaviare-ból induló két órányi autóút után még négyórás gyalogút várt a filmesekre, hogy megpillanthassák a sziklarajzokat.

A sziklafestmények mérete nagyon eltérő, sok kép pedig olyan magasan található a sziklafalon, hogy csak drónnal érték el. Iriarte szerint a dolog magyarázata azokban a fatornyokban rejlik, amelyek szintén szerepelnek a képeken. A fatornyok olyan jelenetekben szerepelnek, amelyek róluk kötéllel leugráló figurákat ábrázolnak.

A festményeken fák és hallucinogén növények is megjelennek.

A tudós magyarázta szerint az amazonasi népek úgy gondolták, hogy az állatoknak és a növényeknek is van lelkük, és barátságos, vagy ellenséges módon kommunikálnak az emberekkel a rituálékon keresztül, amelyek a sziklafestményeken is megjelennek.

Iriarte elmondta, hogy egyelőre csak a festmények egy részét találták meg, és még nagyon sok felfedezni való vár rájuk, úgyhogy amint a pandémia engedi, visszatérnek a régészeti helyszínre.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!