Értékes grafika

2019.05.03. 10:27

Több mint 100 ezer dollárt adtak Nelson Mandela egy rajzáért

A kép az egykori dél-afrikai elnök hajdani cellája ajtaját ábrázolja.

Forrás: Shutterstock

Nelson Mandela rajzáért 112 575 ezer dollárt (32,7 millió forint) adott a győztes licitáló egy csütörtöki New York-i aukción.

A The Cell Door, Robben Island (Cellaajtó, Robben-sziget) című grafika viaszkrétával készült 2002-ben és a Fokváros közeli sziget börtönének egy cellaajtaját ábrázolja, mely mögött a Nobel-békedíjas, apartheidellenes aktivista (1918-2013) éveken át politikai elítéltként raboskodott – közölte a Bonham aukciósház.

Fotó: AFP

A rajz azon kevés alkotás egyike, amelyet a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke megtartott magának. A képet lánya, Pumla Makaziwe Mandela örökölte, ő bocsátotta árverésre.

Amikor Mandela 1999-ben visszavonult a politikától, nem sok dolga maradt. „A rajzolás apámnak kikapcsolódást jelentett. Megpróbált értelmet adni a múltnak. Ennek a munkának különös jelentősége volt számára, mert emlékeztette arra, hogy az ember a szabadságot nem veheti magától értetődőnek” – mondta a néhai elnök lánya.

Borítókép: Nelson Mandela

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!