nyugisan olcsóbb

2019.07.18. 18:35

Randalírozni kezdett egy nő a repülőn, nagyon nem kellett volna

Hatalmas összeget, 85 ezer fontos (több mint hatvanmillió forintos) számlát küldött randalírozó utasának a Jet2 brit légitársaság, amelynek repülőgépe az utas agresszív magatartása miatt visszatérni kényszerült a múlt hónapban a londoni Stansted repülőtérre.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Rawpixel.com

A légitársaság szerint Chloe Haines „agresszív, goromba és veszélyes magatartása” miatt kellett a repülőgépnek megszakítania útját és visszafordulni. A Jet2 eltiltotta a nőt egész életére attól, hogy a légitársaság gépein repüljön.

A Törökországba tartó géphez még a brit királyi légierő Typhoon harci gépeit is riasztották, azok kísérték vissza Londonba.

A 25 éves nőt a leszállás után a rendőrök letartóztatták, jelenleg óvadék ellenében van szabadlábon. A nő ellen

a vád testi sértés, rongálás és repülőgép veszélyeztetése.

Augusztus 21-én kell megjelennie a bíróság előtt.

Steve Heapy, a Jet2 elnök-vezérigazgatója csütörtökön közölte, hogy a légitársaság megpróbálja visszaszerezni a visszafordulás miatt keletkezett többletköltségeit. Haines magatartása

„az egyik legsúlyosabb utas által elkövetett agresszió volt, amellyel a légitársaság találkozott”

- tette hozzá.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!