helyi termékek

2021.07.21. 12:36

Nyitott portákkal várják a látogatókat a Zala-völgyében

Hat napon át tizenhat portán csaknem harminc programmal várják a Zala-völgyében a helyi termelők és az agroturisztikai szolgáltatók a látogatókat július 30. és augusztus 1. között – mondta el Szabó Tibor programkoordinátor.

20200715 Zalacsány Szabó Tibor, a Zala-völgyi nyitott porták koordinátora fotó: Arany Gábor AG Zalai Hírlap

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Arany Gábor

Hozzátette, hogy a következő hétvégén (augusztus 6-tól 8-ig) a Zalai-dombság több mint tíz településén nyitják meg a gazdaságok kapuit a látogatók előtt. A Nyitott Porták Éjszakái elnevezésű programsorozatot 2019-ben rendezték meg először. A helyi termelők felismerték: a program lehetőséget ad arra, hogy bemutassák a hagyományos gazdálkodás tradícióit, a termékek előállításának folyamatát, a látogatók pedig közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek arról, hogy mitől különleges a helyi termék – fejtette ki Szabó Tibor.

Nyitott portának lenni együttműködéssel könnyebb, közös honlappal, egymás ajánlásával nagyobb sikereket lehet elérni – fűzte hozzá.

A Nyitott Porták Éjszakáin a vendégek természetközeli, egészséges környezetben, bensőséges hangulatban tölthetnek el két hétvégét. A látogatókat gasztronómiai kínálattal, ismeretterjesztő, valamint rekreációs programokkal várják és akár szállást is biztosítanak számukra. Lesz többek közt távirányítós fűnyírótraktoros bemutató, lehetőség nyílik pónilovaglásra, íjászatra és számos túrát is szerveznek – sorolta Szabó Tibor.

A vendégek a pincetúrákon, szőlőhegyeken, pincészetekben is megkóstolhatják a Zala-völgye legfinomabb borait

– fogalmazott.

A kisgörbői hegyi portán hideg pálinkakoktéllal, Döbröcén szezonális gyógynövényből készült szörppel kínálják a vendégeket, akik a gazdaságok munkájába is bekapcsolódhatnak.

A zalaszentgróti vegyszermentes kertben a házigazdával közösen főzhetnek lecsót, a szőlőhegyi pince kerti borozójában kemencében sütik majd ropogósra a pecsenyét, a zalaszentlászlói kistermelői gazdaságban disznótoros vacsora készül.

A Mézespatkó Alkotóműhelyben a különlegességnek számító zalai cukorperec elkészítését is megtanulhatják a gasztronómia iránt érdeklődők.

A zalaszentgróti családi méhészetben a magukra öltött védőruhában akár a kaptárokig is elsétálhatnak látogatók, a méhész pedig bemutatja, hogyan készül a Zalai-dombság egyik kedvelt kincse, a méz.

Zalaszentlászló határában, a Gyógynövények Völgyében többek közt a biogazdálkodásról, valamint a hagyományos népi gyógyászati készítményekről szerezhetnek ismereteket a résztvevők.

A Csáford-völgyi Natúr Ponton az adalékmentes, természetes tartósítási eljárásokat mutatják be.

A vendégek – családok és baráti társaságok – több portára is ellátogathatnak, de egy-egy gazdaság több órás programja is bőséges élményt nyújt. A meghirdetett programokon előzetes bejelentkezés után, tíz-harminc vendéget tudnak fogadni a gazdaságok.

Borítókép: Szabó Tibor, a Zala-völgyi nyitott porták koordinátora

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!