kapzsiság

2019.02.12. 16:15

Négyszáz éves bonszaifát loptak el Japánban

A meglopott házaspár szívhez szóló üzenetben fordult a tolvajokhoz, akik hét különösen értékes bonszaifát loptak el tőlük. Arra kérték a bűnözőket, hogy nagyon vigyázzanak a hét miniatűr fára, mert olyan értékesek számukra a növények, mintha a „családi kincseik” lennének.

Forrás: Shutterstock

Fotó: oneinchpunch

Az ötödikgenerációs bonszaitermesztő Iimura Szeidzsi és felesége, Fujumi bonszaifáit Tokió mellett fekvő, szaitamai kertjükből lopták el.

„Nincs rá szó, hogy leírjuk, amit érzünk. Nagyon értékesek voltak számunkra” – fogalmazott a házaspár, amely januárban jelentette be a lopást a hatóságoknak.

Médiahírek szerint a törpefák legalább 13 millió jent (33 millió forintot) érnek.

A miniatűr méretű növények, amelyek úgy néznek ki, mint a teljesen kifejlődött fák apró változatai, szakértő gondoskodást kívánnak. Az ellopott bonszaik egyike, a kínai boróka Simpaku nevű változata igazi ritkaság, amely egymagában több mint 10 millió jent (25 millió forintot) érhet.

„A Simpaku-boróka már 400 éves, gondoskodást igényel, és nem éli túl, ha egy hétig nem öntözik” – mondta el Iimura felesége. Mint hozzátette, ez a növény bármeddig elélhet, őket is túlélheti, és szeretne biztos lenni benne, hogy azok, akik elvitték, megfelelően öntözik.

Az asszony Facebook-bejegyzésében leírta, mennyire szomorúak és kétségbeesettek a történtek miatt, de továbbra is vigyáznak a bonszaikertjükre, és folytatják a törpefák nevelését, amelyek mindenki elismerését kivívják.

A házaspár mintegy 3000 bonszait nevel 5000 négyzetméteres kertjében, amelynek a látogatók is csodájára járnak.

Számos kertész és bonszaigyűjtő is kifejezte együttérzését. „Megbocsáthatatlan” – írta egyikük felháborodottan. „Ezek a tolvajok nem tudják, mit jelent ellopni egy bonszait, hát még hetet” – tette hozzá.

„A bonszaik arra valók, hogy tiszteljék és ünnepeljék őket, nem illik hozzájuk az emberi kapzsiság. Nagyon megrendített a dolog” – írta egy másik törpefarajongó.

A bonszainevelés évszázados keleti hagyomány. Egy család vagy közösség nemzedékeken át gondoskodik egy-egy fáról. Japánban az ember és természet harmóniáját szimbolizálja, a bonszaiművészet mestereire nagy megbecsüléssel tekintenek.

A törpefák nyugaton is kelendőek lettek: egy évtizede Japánból 4,5 milliárd jen (11,5 milliárd forint) értékű bonszaifát adtak el, tavaly viszont az export már elérte a 12 milliárd jent (30,5 milliárd forint) a mezőgazdasági minisztérium adatai szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!