trükk

2019.10.02. 12:24

Meglepő indokkal házasodott össze egy 81 éves asszony és egy 24 éves fiú

Láttunk már furcsa párokat és korkülönbségen átívelő szerelmeket, ám ez a történet még azoknál is furcsább.

Forrás: Shutterstock

Egy fiatal, Vinnicja városában élő ukrán, bizonyos Alexander Kondratyuk ugyanis azért ment hozzá 57 évvel idősebb, távoli rokonához, hogy megússza a hadkötelességet. A helyi törvények szerint ugyanis csak annak a 26 év alatti férfinak nem kell elmennie katonának, akinek papírja van arról, hogy gondoznia kell a feleségét – írja a Bors.

A 81 éves Zinaida Illarionovna állítja: férje valóban gondozza őt – ugyanakkor szerelemről ő sem beszél. A hadsereg szinte biztos benne, hogy a fiatal férfi csak a katonaságot akarja megúszni, a törvény értelmében azonban mégsem tehetnek semmit

Az eset először 2018 elején szúrt szemet a hadseregnek. Ekkor azt hitték, Kondratyuk csak meghamisította a házassági papírokat – később azonban kiderült, hogy a fiatal férfi valóban elvette az idős asszonyt.

A közelmúltban a helyi tévé is utánajárt az esetnek. Felkeresték az idős nőt, aki állította: a most 24 éves Alexander nem csak a katonaság megúszása miatt ment hozzá, hanem valóban nagyon rendes férje és gondját viseli. A szomszédok azonban arról beszéltek a stábnak: a fiatal férfit alig látni a környéken – az asszonyt, a 81 éves Zinaida Illarionovnát főleg az unokái látogatják – írja az Oddity Central.

A párnak egyébként még két évig kell együtt maradnia, hogy Kondratyuk megússza a hadsereget.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!