tudomány

2019.10.12. 13:45

Megfejthették a zebracsíkok titkát

Természetesen nem csak azért vannak, hogy mi gyönyörködjünk bennük.

Forrás: Shutterstock

A kísérlet a Plos One tudományos lapban jelent meg, és a lényege, hogy fekete teheneket festettek zebracsíkosra, s ennek eredményeképp 50 százalékkal kevesebb bögölycsípést szenvedtek el egy átlagos napon – írja a hirado.hu.

Egy japán kutatócsoport hat tehenet használt fel a kísérletben: míg a festetlen teheneken fél óra alatt 110 csípés keletkezett, a fekete-fehérre mázolt állatokon kevesebb mint 60 darab – olvasható a CNN hírei közt.

A csíkok tehát a vérszívók távol tartására is kitűnően alkalmasak.

Korábbi tanulmányokban már bebizonyították, hogy a legyek kevésbé képesek leszállni fekete-fehér felületekre, mert nem tudnak lelassítani a landolás előtt.

Az eredmény azért is lényeges, mert a rovarcsípések hatással vannak a legeltetésre, a tehenek etetésre és az egész tartásukra, ezáltal pluszköltséget és termelésbeli veszteséget okozhatnak a szarvasmarha-tenyésztésben.

Mivel az állatok nem tudják elzavarni a vérszívókat, nagy energiát fektetnek abba, hogy elkerüljék őket. Például közel állnak egymáshoz, hogy kevesebb bőrfelület legyen szabadon, ez azonban könnyen hőstresszt vagy sérülést idézhet elő.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!