Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Magyar kutatók a kutyák szemkontaktusra való hajlamát vizsgálták

Az ELTE Etológia tanszékének munkatársai négy tényezőt vizsgáltak legújabb kutatásukban, amelyek azt befolyásolhatják, mennyit néz a kutya az emberre. A fejformát, a fajta eredeti funkcióját, a kort és a személyiséget nézve arra jutottak, hogy a rövid orrú, együttműködő, fiatal és játékos kutyák néznek legszívesebben az ember szemébe.

A kutyák egyedülállóan jól alkalmazkodtak az emberekhez és ebben fontos szerepe van a kommunikációnak. Érzékenyek az ember tekintetének irányára, ami segít eldönteni, hogy az üzenet nekik szól-e. A gazdával való szemkontaktus kialakítása mindkét félben megemeli az oxitocin szintjét, ami erősíti a társas kötődést. Ugyanakkor a kutyák nem egyforma mértékben hajlamosak szemkontaktus kialakítására – részletezik az ELTE csütörtöki közleményében.

„Százharminc családi kutyát vizsgáltunk meg az ELTE Etológia tanszéken. Lemértük, milyen hosszú és széles a fejük, mert ez kapcsolatban van a látásukkal” – idézik a közleményben Bognár Zsófiát, a Scientific Reportsban megjelent tanulmány első szerzőjét, aki első díjat nyert ezzel a munkájával a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián május 6-án.

„A boxer, a bulldog, a mopsz és általában a rövid orrú kutyák a retinájuk felépítése miatt élesebben látnak a látóterük középpontjában, ezért feltételeztük, hogy könnyebben létesítenek szemkontaktust az emberrel. Ezzel szemben a hosszú orrú kutyák, mint az agarak, széles panorámaképet látnak, mert az információt feldolgozó idegsejtek egyenletesebben oszlanak el a retinájukon. Ezért, ha maguk elé kell összpontosítaniuk, könnyebben elvonhatják a figyelmüket a perifériáról érkező vizuális ingerek” – magyarázza a kutató.

A viselkedéstesztben a kísérletvezető először játékot kezdeményezett a kutyával, majd megmérte, milyen gyorsan és hányszor létesít vele szemkontaktust öt perc alatt. „A kísérletvezető nem szólt és mozdulatlan volt, amíg a kutya nem nézett rá. Valahányszor a kutya ránézett, jutalomfalatot dobott neki. Eközben a gazda szótlanul ült egy széken. Mértük, hogy a falat elfogyasztása után mennyi idő telik el a következő szemkontaktusig” – ismertette a vizsgálatot Szabó Dóra, etológus.

Kiderült, hogy minél rövidebb egy kutya orra, annál gyorsabban alakít ki szemkontaktust a kísérletvezetővel. „Valószínű, hogy a speciális retinájuk miatt élesebben látják az emberi arcot, de az sem zárható ki, hogy a gazdáik többet szemeznek velük, mert arcuk jobban emlékeztet egy kisgyerekére. Emiatt lehet, hogy a nyomott orrú kutyák gyakorlottabbak a szemkontaktus kialakításában” – magyarázta Bognár Zsófia.

A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a fajták eredeti funkciója befolyásolja-e a szemkontaktus kialakítását. Vizuálisan együttműködő fajták például a juhászkutyák, akik a gazda kezének (botjának) iránymutatásait követik a munkájuk során. Ezzel szemben a vizuálisan nem együttműködő szánhúzókutyák a hajtó előtt futva csak hangjelzésekre hagyatkozhatnak. A kotorékebek a föld alatti élet-halál harcban szintén nem látják a gazdájukat. A különböző fajtacsoportokban azonos arányban szerepeltek hosszú- és rövidfejű kutyák.

Ahogy várható volt, a vizuálisan irányított munkára kitenyésztett ebek gyorsabban alakítottak ki szemkontaktust, mint a hanggal irányítottak vagy az önálló munkára szelektáltak. Meglepő módon azonban a keverékek hasonlóan jól teljesítettek, noha 70 százalékukat menhelyről fogadták örökbe. Talán az örökbefogadásuknál, nem tudatos módon, az is szerepet játszott, hogy mennyire szívesen alakítanak ki szemkontaktust.

A kutatás az Európai Kutatási Tanács által támogatott Szenior Családi Kutya Programon belül zajlott, amelynek célja az öregedés kutatása. „Feltételeztük, hogy az öregedő kutyák nehezebben irányítják a figyelmüket, és lassabban váltanak az evésből a kísérletvezető arcára. Ez így is történt. A kutatásba csak egészséges, jól látó és halló kutyákat vontunk be, ezért úgy tűnik, hogy a szemkontaktus nehézkesebb kialakítása az öregedés természetes velejárója” – mondja Kubinyi Enikő, a program vezetője.

A kutatás szerint számos tényező hat egyszerre a kutya és az ember kommunikációjára. Új megvilágításba helyezi a rövid orrú kutyákról szerzett ismereteket is. Konrad Lorenz, Nobel-díjas etológus szerint a tömpe orrú, nagy szemű kutyákat azért kedvelik az emberek, mert a kisbabákra emlékeztetik őket. A mostani eredmények szerint annak sem lehet elhanyagolható szerepe, hogy a rövidebb orrú kutyák jobban odafigyelnek a gazdájuk arcára és ezért könnyebb kommunikálni velük. De az egészségre kiemelt figyelmet kell fordítani ezeknél a kutyáknál, mert a túl rövid orr légzési- és szembetegségekkel járhat együtt – figyelmeztetnek a kutatók.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

borzasztó bűncselekmény
Kettős emberölés Szegeden: hajtóvadászat a gyilkos után
hazai időjárás / 15 perce
Marad a kánikula
Zivatarokra csak elszórtan van esély, akár 37 fok is lehet.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik VAJDA ANTALNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IDEI FERENC 75 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 23-án lesz 14.30-kor a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
„A kép hallgat, az emlék mesél, Emlék nélkül e kép semmit nem ér. Ha e kép gyűrött lesz és kopott, Akkor se felejtsd el, hogy Voltam, s talán vagyok.” Örökre megtört szívvel emlékezünk PÓSCH GYÖRGY (volt szakács) halálának 1. évfordulójára. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJDÓK MIHÁLY 2021. június 13-án életének 89. évében örökre megpihent. Temetése 2021. június 24-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi római katolikus altemplomban. Gyászoló családja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSAVAJDA GYÖRGYNÉ életének 82. évében elhunyt. Temetése 2021. június 25-én, pénteken 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ERDÉLYI JÓZSEF GERGELY 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 22-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi kompkikötőnél. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk SÁROSI OTTÓ 83 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 21-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TONKA LÁSZLÓNÉ sz.: Tóth Ilona 85 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 22-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk FAZEKAS JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik DEBRECZENI LAJOSNÉ búcsúztatásán részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik GECSE JUDIT temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÓZSEF 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 18-án lesz 11.30-kor a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEKETE TAMÁS 66 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 24-én lesz 14.30-kor a nagyvenyimi köztemetőben. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FAZEKAS JÓZSEF életének 68. évében elhunyt. Temetése 2021. június 16-án 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy anyukánk MÁRKUS BORBÁLA 93 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben fog történni. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VAJDA ANTALNÉ szül.: Stefán Mária 66 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 16-án lesz 13 órakor a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DEBRECZENI LAJOSNÉ 84 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 11-én 15.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BECK LÁSZLÓ életének 83. évében elhunyt. Temetése 2021. június 10-én 10 órakor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. WINGENFELD MÁRIA 2021. április hó 2. napján, életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatójára 2021. június 11-én (pénteken) 11.30-kor kerül sor a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OLÁH JÁNOSNÉ a Rudas Középiskola nyugalmazott igazgatónője 76 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 10-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Törökország kiesett / 7 órája
Svájc három gólt szerezve nyert, ám a második helyhez ez kevés volt
úszás / 7 órája
Parafa Kupa: tizenkét medált hoztak a DKSE úszói
Gallai Péter
labdarúgás / 7 órája
Elképesztő csapat és hangulat, döntetlen a világbajnok ellen
MTI/Gallai Péter
vízilabda / 7 órája
Ezüstérem a világliga-fináléban
Gallai Péter
kézilabda / 8 órája
A módosítás nem befolyásolja a DKKA keretét
Gallai Péter
jégkorong / 8 órája
„A fejlődés érdekében több jégidőre lenne szükségünk”
Szabó Szabolcs