túlszaporodott állomány

2021.05.03. 18:00

Kilőhetik Idaho farkasainak legnagyobb részét

Idaho törvényhozói elfogadták azt törvénytervezetet, amely engedélyezi a farkasok akár 90 százalékának a kilövését az államban.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az idahói képviselőház 58:11 arányban fogadta el a szenátusban az előző héten átment tervezetet. A farmerek és állattenyészők által támogatott tervezet a napokban törvényerőre emelkedhet: Brad Little kormányzónak hat napja van, hogy aláírja, vagy megvétózza.

A gazdálkodók szerint a farkasok megölik vagy elijesztik a juhokat, a szarvasmarhát és a többi haszonállatot.

– Tönkreteszik a farmereket és a vadvilágot is – idézte a The New York Times Mark Harris szenátor beszédét.

Az idahói hal- és vadgazdálkodási hatóság 2002-ben készítette el a farkasvédelmi tervét, amelyben arra szólítják fel az államot, hogy legalább 150 egyedből álló farkaspopulációt tartson fenn. Harris elmondta, hogy

a populáció azóta tízszeresére, az utolsó számlálás szerint több mint 1500 egyedre nőtt.

Vadvédelmi csoportok arra kérték a kormányzót, hogy emeljen vétót.

– Dollármilliókat fognak közpénzből arra költeni, hogy kilőjék a farkasokat, ami végső soron azzal fenyeget, hogy visszakerüljenek a veszélyeztetett fajok vörös listájára és szövetségi igazgatás alá vonják őket – írta a közleményében a három szervezet egyike (Western Watersheds Project) az állatvédők képviseletében.

A szürke farkasokat tavaly kivették az Egyesült Államok veszélyeztetett állatok védelméről szóló törvényének hatálya alól, mivel a populáció megerősödött, nincs szüksége a védelemre. Little kormányzó az aláírással lehetővé teszi, hogy az állam a farkasok kilövésére szakembereket fizessen, ezen kívül vadászok is lelőhetik a farkasokat.

Borítókép: Szürke farkas a Yellowstone Nemzeti Parkban / Illusztrációfotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!