komoly döntés

2019.04.17. 18:00

Kevesebb turistát fogadhat néhány spanyol sziget

Ennek az az oka, hogy a galíciai kormányzat meg akarja óvni a környezetet, és ettől még a turisztikai szervezetek tiltakozása sem tántorítja el.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Valery Rokhin

Korlátozza a beutazó turisták számát néhány szigetre a galíciai kormányzat. Spanyolország északnyugati tartománya már eddig is szigorú környezetvédelmi előírásokkal védte a Galícia Atlanti-szigeteinek Nemzeti Parkjához tartozó szigeteket, de most tovább keményít – írja a Sun alapján az Origo.

A főszezonban, ami a húsvéton kívül május 15-től szeptember 15-ig tart, maximum 1800 főt engednek be a gyönyörű strandjáról ismert Cíes-szigetekre, azon kívül pedig legfeljebb 450-et. Ons szigetére főszezonban 1300-an léphetnek be naponta, azon kívül pedig 450-en, míg Sálvorát és Cortegadát egész évben maximum 250-es látogathatják.

A tartomány vezetése a szigetekre induló rendszeres hajójáratokat is betiltaná a turizmus csökkentésére.

A turisztikai szervezetek nevetségesnek és aránytalannak nevezték a korlátozást. Szerintük a kormányzat komoly hibát követ el azzal, hogy nem veszi figyelembe a térség idegenforgalmi ágazatának érdekeit. Ráadásul a helyben élőkkel sem konzultált a döntés előtt.

Borítókép: Cíes szigete Spanyolországban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!