Állatvédelem

2021.02.13. 07:30

Jóval veszélyesebbek a bálnákra a halászhálók az eddig véltnél

Jóval nagyobb eséllyel kavarodnak bele a bálnák halászhálókba, mint azt eddig vélték – állapította meg egy új vizsgálat.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kanadai Szent Lőrinc-öbölben, az állatok nyári táplálkozási helyén a kék bálnák mintegy 60 százaléka kerül kapcsolatba halászhálókkal és kötelekkel – állapították meg kutatók drónok segítségével az állatok sérüléseiről készített felvételek alapján.

A bálnák megfulladhatnak vagy éhen halhatnak, ha fennakadtak a halászok eszközeiben.

Korábbi becslések szerint évente 300 ezer bálna és delfin pusztul el, miután a más fajok kifogására kivetett hálók vagy egyéb eszközök megsebezték – írja a bbc.com.

A skóciai St. Andrews Egyetem szakértői azonban kétségbe vonták ezeket a becsléseket.

A Szent Lőrinc-öbölben végzett vizsgálataik szerint a kék bálnák 60 százaléka, a barázdásbálnák mintegy fele beleakad egy hálóba élete során.

Több adatra van szükség a kockázat mértékének megállapításához, hiszen a hálókba akadásból okozta elhullás hozzájárulhat a populációk csökkenéséhez.

„Az eredmények alapján felül kell vizsgálni az állományok javulását célzó terveket és stratégiákat, a halászat ugyanis eddig nem szerepelt a jelentős veszélyt jelentő tényezők listáján e két faj esetében”

– mondta Christian Ramp, a St. Andrews Egyetem munkatársa.

A simabálnák és a hosszúszárnyú bálnák esetében az egyedek 60-80 százaléka keveredik bele halászhálóba élete során.

A nagyobb bálnákról, mint a kékbálna és a barázdásbálna, korábban úgy vélték, hogy ez csupán 10-ből egy állatnál fordul elő, mivel erősebbek, valamint a partoktól és a halászflottáktól távolabb élnek.

A szakértők eredményeiket az Endangered Species Research című tudományos folyóiratban mutatták be.

A bálnák életét rengeteg emberi tevékenységből eredő tényező veszélyezteti, mint például a műanyagszennyezés, az élőhelyek elvesztése, a vadászat, a klímaváltozás és a hajókkal való összeütközések.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!