megdöbbentő

2019.06.20. 13:47

Félméteres, agresszív aligátorteknős sétált egy zalai falu utcáin

Egy hazafelé tartó asszony éppen szembetalálkozott a tízkilós állattal.

Forrás: Shutterstock

Több mint tíz kilogrammos, fél méternél is nagyobb átmérőjű aligátorteknőst fedezett fel szerda délután egy hazafelé tartó asszony a Zala megyei Pethőhenyén – mondta el a település polgármestere csütörtökön az MTI megkeresésére. Deák István a korábbi sajtóhíreket megerősítve azt mondta: a jól fejlett hüllő az úttesten sétált.

Az asszony értesítette a polgármestert, aki autójával a helyszínre ment, és sikerült befognia, majd a kocsijában tennie az agresszív állatot.

Az aligátorteknőst állatorvos is látta, aki szerint nagyjából húszéves lehet a hüllő.

Deák István hozzátette, hogy minden bizonnyal a település határában lévő mocsaras területről mászhatott elő a teknős, és azt feltételezi, hogy akár párja is lehet ott.

A polgármester zárt, biztonságos területen helyezte el az aligátorteknőst, amely etetéskor elfogadta a felolvasztott fagyasztott halat. Azt még nem tudja, hogy véglegesen hol helyezheti el az egyébként csak engedéllyel tartható állatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!