Az üzlet az üzlet

2019.07.10. 18:34

Egyiptom az Interpollal keresteti Tutanhamon elárverezett fejszobrát

A műkincset 4,7 millió fontért (1,7 milliárd forint) árverezte el a Christie's aukciósház a múlt héten Londonban az elmúlt évek egyik legvitatottabb adásvétele keretében.

Forrás: Shutterstock

Az egyiptomi Nemzeti Tanács a Régiségek Repatriálásáért (NCAR) hétfői rendkívüli ülésén döntött úgy, hogy a nemzetközi rendőri szervezet segítségét kéri az ismeretlen vevőnek eladott műkincs hollétének megállapításához, továbbá megbíz egy brit ügyvédi irodát, hogy indítson polgári peres eljárást az aukciósház ellen.

A Haled Enani régészeti miniszter vezette testület felszólította a brit kormányt, hogy ne engedje külföldre vinni a felbecsülhetetlen értékű régészeti leletet mindaddig, amíg az aukció szervezői nem mutatják be a szobor tulajdonjogát és Egyiptomból való kivitelének legális voltát igazoló iratokat.

A 28,5 centiméter magas fejszobrot annak ellenére bocsátották áruba, hogy Egyiptom az aukció törlését és a szobor visszaadását követelte a brit hatóságoktól és a Christie's-től.

Az egyiptomi külügyminisztérium szerint az ifjú uralkodót ábrázoló 3000 éves műalkotást valószínűleg az 1970-es években lopták el az ország egyik műemlék templomából és csempészték külföldre.

A Christie's szerint a Tutanhamon-fejszobor magángyűjteményből származik, legutóbb 2016-ban adták el hárommillió fontért szintén az aukciósház árverésén. Közleményében az aukciósház azt írta, hogy

„a műtárgy ügyében nem folyik és nem is folyt nyomozás. A Christie's sose árverezne el olyan darabot, amelynek a tulajdonjogával kapcsolatban kétségek merülnek fel.”

A cég közzétette a szobor tulajdonosainak listáját az elmúlt 50 évből. A aukciósház adatai szerint a műkincset 1985-ben vásárolta meg Heinz Herzer müncheni műkereskedő, előtte az osztrák Joseph Messina tulajdonában volt, aki 1973-74 körül vette Wilhelm von Thurn und Taxis hercegtől. Úgy tűnik, az 1690-es évek óta volt a család birtokában.

Keveset tudni arról, hogyan került Európába. Arra is kitértek, hogy a szoborfej létezéséről régóta lehet tudni, hosszú éveken át ki is volt állítva. Az aukciósház azt állítja, a törvény által előírtnál is többet megtett a műkincs eredetének tisztázására.

Tutanhamon fáraó nagyjából 3000 évvel ezelőtt, 19 éves korában halt meg, maradványait 1922-ben találták meg.

Az utóbbi években egyre hevesebbé vált a vita a műkincsek visszajuttatásáról azokba az országokba, ahonnan származnak.

Athén például több évtizede kéri a British Museumtól a Parthenón frízeinek visszaadását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!