Rekordkísérlet

2019.01.06. 12:22

A kétgyerekes család keresztülsétál Új-Zélandon

Ha végigérnek, a 6 és 9 éves testvérek lesznek a világon a legfiatalabbak, akik gyalogszerrel teljesítették a 3000 kilométeres távot.

Egy új-zélandi család gondolt egyet, és két lábon vágott neki – ha nem is a nagyvilágnak, de az Új-Zélandot átszelő, 3000 kilométeres útnak, a Te Araroának. A szülők és két gyermekük, a kilencéves Elizabeth és a hatéves Jonathan karácsonykor értek az Északi-sziget aljára. Ekkor már több mint 1200 kilométert tettek meg októberi indulásuk óta – idézi fel a nem mindennapi történetet a Faktor.

A portál arról is beszámol, hogy a család útja egyben rekordkísérlet is: ha minden így megy tovább, a két gyermekük lesz a legfiatalabb, aki valaha végigjárta ezt a hosszú utat.

A szülők, Chris és Jorinde Rapsey út közben tanítják is a gyerekeiket, mert most hónapokra kiesnek az iskolából.

Az édesanya a The Guardian című brit lapnak mesélt arról, hogy a gyerekek igazán boldognak tűnnek az út során, a legnagyobb konfliktust eddig az okozta, hogy milyen ízű müzlit egyenek reggelire. Az út elején még hamar elfáradtak, és voltak szakaszok, amiket nehéznek találtak, de ezen hamar túllendültek. Egy hosszabb nap végén a kisfiú még mindig tele van energiával, és fel-alá ugrál.

A család egy átlagos nap 20 kilométert sétál, bár előfordultak napok, amikor 30 kilométert is megtettek. Számításaik szerint márciusra érhetnek az ország déli csücskén lévő Bluff városába, ezzel ér majd véget az útjuk.

A család a sétálás idejére kiadta Dunedin városában lévő otthonát, ebből tudják finanszírozni az utat.

A szülők elmondása szerint kifejezetten nagy figyelmet fordítanak az oktatásra, séta közben például matematikai feladványokat oldanak meg közösen az út hosszával vagy a még megteendő távolsággal kapcsolatban.

Borítókép: illusztráció. Fotó: Shutterstock.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!