Járvány

2020.11.03. 14:32

A fertőzés után hat hónappal is kimutattak sejtes immunválaszt

Az eredmények 23 női és 77 férfi egészségügyi dolgozótól vett minták elemzésén alapulnak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A szervezet immunsejtjei hat hónappal a koronavírusfertőzés után is mutattak válaszreakciót egy új, kis létszámú kutatás szerint.

A kulcskérdés az volt, hogy a SARS-CoV-2 vírussal való fertőződés megvédheti-e az embert, ha másodszor is találkozik a vírussal, és ha igen, mennyi ideig tarthat az immunitás.

Azt már tudták a kutatók, hogy nagyjából tíz nappal a fertőzés után kezdenek el termelődni az antitestek, de úgy tűnik, idővel a számuk fogyatkozik – számolt be róla a BBC hírportálja.

Azt is felfedezték, hogy a T-sejtek, az immunsejtek egy fajtája a megfertőzött sejteket támadja meg. Ez a sejtes immunválasz az egyik kulcsfontosságú eleme lehet a védekezésnek.

A tanulmányt még nem publikálta tudományos lap, így szakértői ellenőrzésen sem esett át. A kutatást a brit Koronavírus-immunológiai Konzorcium végezte a Birminghami Egyetem, az Országos Egészségügyi Kutatóintézet manchesteri klinikája, valamint a brit közegészségügyi szolgálat (PHE) bevonásával.

„Az első eredmények szerint a T-sejtek válasza tartósabban megmaradhat, mint a kezdeti antitestes reakció, ennek pedig jelentős hatása lehet a Covid-19 elleni vakcina fejlesztésére és az immunológiai kutatásokra” – mondta Shamez Ladhani, a PHE járványszakértője.

Paul Moss, a Birminghami Egyetem kutatója szerint tanulmányuk az első a világon, amelyik kimutatta, hogy a fertőzés után hat hónappal is komoly sejtes immunválasz tapasztalható.

Az eredmények 23 női és 77 férfi egészségügyi dolgozótól vett minták elemzésén alapulnak, márciusban és áprilisban mindannyian elkapták az új koronavírust, de egyikük állapota sem volt olyan súlyos, hogy kórházba kerültek volna.

Tüneteik enyhék vagy közepesek voltak, de akadtak köztük tünetmentesek is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!