otthonunk

2021.10.17. 08:45

4 szobanövény, amiket nyugodtan tarthat a fürdőszobában is

Egy-két zöld segítségével az üres térből is barátságos otthon válik pillanatok alatt. Miért ne vethetnénk be növényeket a fürdőszobában is? Mutatunk négy olyan szobanövényt, amelyek túlélik a fürdőszobai mikroklímát is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Szeretné otthonosabbá varázsolni a fürdőszobáját? Csempésszen be egy kis hangulatot strapabíró, „páraálló” szobanövényekkel. A Lakáskultúra összegyűjtötte, melyek bírják a speciális, fürdőszobai körülményeket.

1. Vitorlavirág

Kecses, fehér virágjával igazán mutatós szobanövény, amit ráadásul elég heti egyszer locsolni, és sok fényre sincs szüksége, ezért jól megél a fürdőszobában is.

2. Aloe vera

Az aloe vera – többek között – igazi bőrszépítő csodaszer, így méltó helyre kerül a többi pipere mellé, a fürdőszobába. Igaz, szereti a napfényt, mesterséges fény alatt is tartható.

3. Filodendron

Az egyik legnépszerűbb beltéri szobanövény a fürdőbe is tökéletes választás: fényigénye nem jelentős, ellenben a párát kedveli. Kúszó változata (Philodendron scandens) kis helyigénye miatt akár egy apróbb alapterületű helyiség csodás zöld foltja lehet.

4. Fehérszélű sárkányfa

Ezt a különleges növényt bátran tarthatjuk árnyékos helyen a fürdőnkben is. Plusz pont, hogy ültetnünk sem kell, kavicsok között is szépen elél.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!