Számtalan mítosz övezte

2022.07.14. 15:10

Sorozat készül a legendás autógyártóról, Enzo Ferrariról

Az Oscar-díjas Paolo Sorrentino az Apple TV + számára készít sorozatot a legendás olasz autógyártóról, Enzo Ferrariról (1898-1988).

A sorozatot Stefano Sollima rendezi, a forgatókönyvet Steven Knight írja, Sorrentino producerként működik közre a sorozat elkészítésében.

A széria Luca Dal Monte Ferrari Rex című bestsellere nyomán születik. Dal Monte a tanácsadóként segíti a produkciót.

A Commendatorét, ahogy Enzo Ferrarit nevezték, számtalan mítosz övezte. Versenyzői karrierje után alapította meg 1929-ben versenycsapatát, a Scuderia Ferrarit, amely kezdetben Alfa autókkal versenyzett. 1940-ben megnyitotta saját versenyautó-műhelyét, amelyből 1947-ben gördült ki első versenyautója.

A Ferrari már a második Forma-1-es nagydíjon, az 1950-es Monte Carló-i Nagydíjon rajthoz állt. Évtizedeken át a Ferrari-csapat vezette a mezőnyt.

A nagy szépség című filmjéért 2014-ben Oscar-díjjal elismert Sorrentino az idei Cannes-i Filmfesztiválon arról beszélt, hogy a televízió és a streamingszolgáltatók felé tett kitérő után filmrendezőként inkább vissza akar térni a hagyományos filmhez.

Borítókép: a jobb oldali fotó 1983. szeptember 17-én Párizsban készült Enzo Ferrariról; a bal oldali képen általa készített autók láthatók, a fotó 1997. május 30-án készült Rómában (STAFF/AFP)
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!