Az ősök szelleme

2022.02.09. 11:11

Elhurcolt koponyákat adtak vissza Hawaiinak német és osztrák múzeumok

Visszaadott gyűjteményéből nyolc emberi koponyát a brémai Übersee (Tengerentúl) múzeum egy európai körúton tartózkodó hawaii küldöttségnek, amely az elkövetkező napokban több más német és egy osztrák múzeumtól, illetve egyetemtől is átvesz hasonló relikviákat.

A vélhetően sírokból származó, több gyűjtő által a 19. században és a 20. elején a brémai múzeumnak átadott koponyákat szemmel látható megilletődöttséggel vette át kedden a hawaii delegáció, amelynek az északnémet múzeum volt az első állomása. Hawaii 2019-ben kérte az elhurcolt koponyák visszaszolgáltatását.

A Csendes-óceán szigetcsoportján fekvő amerikai szövetségi állam a berlini Őstörténeti és Korai Történeti Múzeumból, a göttingeni és a jénai egyetemről és a bécsi természettudományi múzeumból (NHM) is hazavisz emberi maradványokat újratemetés céljából, amely hitük szerint az ősök és a ma élők boldogulását szolgálja. 

Berlinben pénteken adják át 32 ember maradványát a küldöttségnek, amelynek hétfőn Bécsben, a Természettudományi Múzeumban szolgáltatnak vissza két koponyát.

Gyarmatosítási kontextusból származó emberi maradványoknak nincs helye a német múzeumokban és egyetemeken, visszaadásuknak elsőbbséget kell élveznie - jelentette ki Claudia Roth német kulturális államminiszter a brémai ceremónián.

A berlini múzeumokat magába foglaló alapítvány vezetője, Hermann Parzinger bejelentette, hogy a nagymúltú Charité kórháztól 2011-ben átvett teljes gyűjteményt átvizsgálják további hasonló restitúciók céljából.

Csak a berlini történelmi antropológiai gyűjtemények mintegy 7700 darab, 19. és 20. században gyűjtött emberi maradványt tartalmaznak a világ minden tájáról. A tárgyak 40 százaléka a gyarmatosítás idején került Európába a német uralom alatt álló afrikai és csendes-óceáni területekről.

Borítókép: A hawaii maradványokat ünnepélyes ceremónia keretében adták vissza a brémai Übersee Múzeumban

Címkék#hawaii

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!