Vigyázzunk otthonunkra!

2021.11.16. 18:45

Egyre gyakoribbak a tűzesetek, pedig többségük megelőzhető lenne

Minden tűz esetén a 112-es segélyhívó telefonszámot kell hívni, és kérni a tűzoltók, sérülés esetén pedig a mentők segítségét.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A hűvösebb idő kezdetével, jellemzően ősztől egyre gyakoribbak a kisebb és a nagyobb otthoni tűzesetek is, hiszen a sütés és a főzés, a fűtés, de a dohányzás kapcsán is adottak az égés feltételei. Ezzel kapcsolatban a Magyar Tűzoltó Szövetség arra hívta fel a figyelmet arra, hogy a legtöbb otthoni tűzeset megelőzhető lenne.

A Magyar Tűzoltó Szövetséget a tűzmegelőzési és az ezt elősegítő társadalmi tájékoztatási küldetésében az idei évtől a Philip Morris Magyarország is támogatja. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a dohányzással kapcsolatos ártalomcsökkentéssel, első sorban a leszokás fontosságával összefüggő tájékoztatásra, illetve a füst nélküli technológiákról szóló hiteles információk elérhetővé tételére, valamint a dohányzásból eredő hulladékok felelős kezelésének ösztönzésére.

Tekintettel a hagyományos dohánytermékek használatából eredő tűzesetekre a két szervezet közösen tájékoztat a megelőzés lehetőségeiről, illetve a nyílt láng figyelmetlen használatának veszélyeiről.

Az otthonokban keletkezett tűzesetek megelőzéséhez az egyik legfontosabb üzenet, hogy a nyílt lángot soha senki ne hagyja felügyelet nélkül.

A tűzoltó szövetség továbbá azt javasolja, hogy minden lakásban, házban legyen legalább egy kis méretű porral oltó eszköz. Az elektromos eszközök vagy a konnektorok közelében keletkezett tűz esetén pedig mindenekelőtt áramtalanítani kell. Ezt követően az esetleges tüzet el lehet oltani vízzel is, ennek hiányában porral vagy habbal oltó eszközt lehet használni.

Minden tűz esetén a 112-es segélyhívó telefonszámot kell hívni, és kérni a tűzoltók, sérülés esetén pedig a mentők segítségét.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!