növényápolás

2021.10.09. 08:10

Mi legyen a gyeppel ősszel? Kell ilyenkor is füvet nyírni?

A válasz igen, hiszen a gyepgondozás ősszel is fontos feladat.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Lakáskultúra idén is összeszedte az őszi teendőket a gyepgondozás területén.

Mikor legyen az utolsó fűnyírás?

Szakemberek szerint az utolsó fűnyírásnak nincs pontos naptári időpontja, amíg a fű nő, addig nekünk nyírni kell. Az, hogy meddig nő a gyepünk, nagyban függ az időjárástól, például melegebb, csapadékos időben akár karácsonyig is tologathatjuk a fűnyírót.

A kert fekvésén is sok múlik, hiszen egy naposabb, védett helyen lévő gyep tovább fog nőni, mint egy árnyékos, fagyos területen. Ezen kívül attól is függ, meddig nő a fű ősszel, hogy jól választottunk-e tápoldatot.

Mire figyeljünk az év utolsó fűnyírásánál?

Az utolsó fűnyírásoknál a legjobb, amit tehetünk, hogy nagyjából 4-5 centi magasra nyírjuk le a füvet. Ez a hossz gondozott megjelenést ad a gyepnek, ugyanakkor már védi a füvet a hideg ellen.

Ha magasabbra vágjuk, akkor lehetőséget adunk arra, hogy a hó nyomja le a fűszálakat, és ez a közeg ideális a gombás megbetegedések számára.

Továbbá érdemes megjegyezni, hogy a régi füves területen legalább hetente egyszer, új füvesítés esetén hetente kétszer is nyírjuk a füvet ősszel, hogy segítsük a füves terület megerősödését, bokrosodását. Ez azt jelenti, hogy nem az a cél, hogy magasra nőjön a fű, hanem széltében terjeszkedjen.

Mi a leggyakoribb hiba?

Ha azt tapasztaljuk, hogy már havazik, de a fű még mindig nő, akkor annak az lehet az oka, hogy rosszul választottunk tápoldatot, trágyát.

Megoldás: az őszi füvesítésnél érdemes alacsony nitrogén- és magas foszfortartalmú trágyát választani, ha nem akarunk januárban is füvet nyírni.

Fontos! Ne csak a fűre, a fűnyíróra is fordítsunk figyelmet. Téliesítsük, azaz a megfelelő helyre és állapotban tegyük el! Egy ideig nem lesz rá szükség, tehát vizes, nedves helyre ne tegyük és a koszt, fűmaradékot is távolítsuk el róla. Ezzel őrizhetjük meg sokáig megfelelő állapotában.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!