látszólagos hiány

2021.08.13. 10:45

Kiderült, hova tűnnek a madarak augusztusban

A nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések az egyesülethez arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest.

Purple Sunbird (Female) feeding baby bird in the bird's nest. Bird.

Forrás: Shutterstock

Fotó: yod67

A költési szezon befejeződése miatt látni kevesebb madarat augusztusban – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) MTI-nek küldött pénteki közleményében.

A nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések az egyesülethez arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll – írta az MME.

A nagy madárnyüzsgésbe hoz olyan jelentős mértékű változást augusztus eleje, hogy az már a nem szakemberek számára is feltűnő. A hiányérzetet tovább növeli a legismertebb és legkedveltebb fecskék és fehér gólyák fészkeinek kiürülése , majd a levegőben vadászó, a szántókon, árokpartokon szedegető madarak hirtelen eltűnése – olvasható a közleményben.

Ezt a látszólagos madárhiányt nem tömeges pusztulásuk, hanem viselkedésük természetes változása okozza. A tojások kiköltése, majd a fészekben fejlődő fiókák etetése helyhez köti a madarakat. A fiatalok fészekelhagyása után ez a kényszerű területhűség csökken, a második költés végén meg is szűnik.

Ilyenkor a még néhány napig, egy-két hétig együtt maradó családok egyre jobban eltávolodnak a fészektől, ahova mind ritkábban, vagy már egyáltalán nem is térnek vissza. A fiókák teljes önállósodása és szétszéledése után a párkapcsolat is megszűnik vagy lazul, így csökken látványosan a madarak eddig tapasztalt koncentrációja – írták.

Az őszi vonulással aztán valóban elkezd csökkenni Magyarország madárállománya, hogy szűk két hónapon belül, az Eurázsia északi térségeiből és a hegyvidékekről érkező átvonulókkal és a nálunk telelőkkel ismét növekedjen a faj- és egyedszám, majd az etetőknek és a téli itatásnak köszönhetően a lakossági madármegfigyelések száma is – áll a szövegben.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!