Fenntarthatóság

2021.08.17. 08:00

Az első elektromos virágkocsi is végiggurul idén a karneválon

A Debreceni Virágkarnevál idén is kiemelt figyelmet fordít a környezetbarát megoldásokra.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Első alkalommal indít saját tulajdonú, teljesen elektromos virágkocsit a debreceni önkormányzat. A város polgármestere, Papp László kiemelte, a tervek szerint a következő években fokozatosan ilyen kocsikra váltanak majd.

A Debrecen 2030 programban új környezetpolitikát hirdettek meg a településen, amelynek célja, hogy az úgymond zöld módon történő fejlődés. Ennek keretében született meg az első elektromos virágkocsi, amely nemcsak a karneválon lesz látható, hanem év közben is használhatják a köztereket díszítő virágok gondozására.

A polgármester továbbá elmondta, az elektromos meghajtású kocsin látható egyedülálló kompozíción a Civaqua-program fő eleme, a víz jelenik majd meg. A projekt megvalósításával ugyanis a Tisza vize érkezik majd Debrecenbe, aminek köszönhetően emelkedik majd a Nagyerdő talajvízszintje.

Így újra élettel tölthetjük meg a Fancsikai-tavakat, valamint a Tócó-patakot és a város melletti Vekeri-tavat is – hangsúlyozta a polgármester.

A városüzemeltetésért felelős alpolgármester, Balázs Ákos hozzátette, hogy az első elektromos meghajtású virágkocsi kifejlesztését az ITK-cégcsoport végezte a helyi Zolend Kft. műszaki segítségével. A fejlesztést az Innovációs és Technológiai Minisztérium 15 millió forinttal támogatta.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!