Sikeres teszt

2020.10.04. 07:51

Rakétaruha segítheti a mentők munkáját (videó)

Sikeresen tesztelték a világ első, mentők számára kifejlesztett rakétaruháját Nagy-Britanniában. A keddi bejelentés szerint a rakétaruhával az életmentők nehezen megközelíthető balesetek helyszínére juthatnak el gyorsan.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Az észak-angliai légi mentőszolgáltatást biztosító Great North Air Ambulance Service (GNAAS) közreműködött az 1050 lóerős rakétaruha kipróbálásában a Lake District nemzeti parkban.

A rakétaruhát Richard Browing, a technológiát kifejlesztő Gravity Industries alapítója próbálta ki:

90 másodperc alatt felrepült a völgy aljából a tetejére, ahol a szimulált baleset történt, míg gyalogosan 25 percig tartott az út a mentőknek.

A videóra vett kísérleten látható, hogy Browning sisakban, védőszemüvegben, piros repülősruhában, a hátára és karjaira erősített fúvókákkal száll fel a földről és repül a sziklás feszín fölött.

Andy Mawson, a GNAAS igazgatója szerint „bámulatos” volt a bemutató. Mint hozzátette, ez a technológia lehetővé teszi, hogy sokkal gyorsabban elérjék a pácienseket, mint korábban. Sok esetben ez javíthat a páciens esélyein, könnyíthet a szenvedésén, megmentheti az életét hangsúlyozta.

A GNAAS évente több mint 1500 esetben végez légimentést. Működését adományokból biztosítja.

A légi mentőszolgálat közleménye szerint a következő lépésként kidolgozzák a fejlesztővel való együttműködést.

Browning elmondta: csodálatosnak tartja, hogy a rakétaruhát mentésre próbálhatta ki.

Még csak karcolgatjuk a felszínét, hogy mi mindenre lehet felhasználni ezt a technológiát, de a mentés az egyik olyan terület, amelyet a Gravity Industries aktívan támogat

mondta.

A különleges rakétaruha maximális sebessége 51 kilométer óránként, a legnagyobb magasság pedig, amelyet elérhet, 3658 méter.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában