Járvány

2020.06.02. 18:00

Teljesen felépült a fertőzésből egy 101 éves asszony Örményországban

Az 1919-ben született Nazani Szimonjánt egy idősotthonból szállították kórházba, ahol megállapították, hogy koronavírus-fertőzése és kétoldali tüdőgyulladása van.

Forrás: Shutterstock

A jereváni egészségügyi intézmény sajtóközpontjának tájékoztatása szerint az idős asszony egy hétig feküdt az intenzív osztályon, majd egy jóval átfogóbb kezelést követően teljesen felgyógyult, és elbocsátották a kórházból.

Örményországban továbbra is súlyos a Covid-19 okozta járványhelyzet. Egy nap alatt 517 új esetet regisztráltak, 19 beteg meghalt.

Az igazolt fertőzöttek összesített száma elérte a 10 009-et – közölte kedden az egészségügyi minisztérium sajtószolgálata. A betegségből eddig 3427-en gyógyultak fel.

Mind a fertőzöttek, mind a halottak számát tekintve a keddi adat meghaladta a korábbiakat.

Eddig a 24 óra alatt megfertőzöttek legnagyobb száma 460 volt, a halottaké pedig 15.

A kaukázusi országban május 14-én 30 nappal meghosszabbították a korábban elrendelt rendkívüli járványhelyzetet. Május 18-án újra elindult a közösségi közlekedés minden ága, kinyitottak az óvódák, sportlétesítmények és a bevásárlóközpontok.

Május 25-től kötelező a szájmaszk viselése a boltok belső terében, valamint a külső helyszíneken.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!