az egyiket twitterezésre használja

2018.05.22. 07:15

Trumpnak két okostelefonja is van, de egyik sem biztonságos

Hiába nógatják az amerikai elnököt, nem hajlandó lecserélni a készülékeket, mert szerinte az "túl kényelmetlen" lenne.

A Politico című lap névtelenséget kérő kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva azt írta, hogy az elnököt sem a munkatársainak, sem a Fehér Ház számítógépes biztonsággal foglalkozó szakembereinek nem sikerült meggyőzniük a nem biztonságos telefonok használatának veszélyeiről.

Donald Trump két okostelefonjának egyikéről csakis hívásokat lehet indítani, a másikon pedig csak Twitter-applikáció és néhány előre telepített hírportál található.

A két okostelefont a Fehér Ház informatikai, valamint kommunikációs hivatalai bocsátották Trump rendelkezésére. A kommunikációs hivatal ellenőrzi a Fehér Ház teljes hírforgalmát.

Munkatársai többször is nógatták az elnököt, hogy legalább a twitterezésre használt készülékét cserélje le havonta, de Trump hajthatatlan. Ahogyan a Politico idézte a tisztségviselőket: azt válaszolja nekik, hogy „túlságosan is kényelmetlennek” találja a cserélgetést.

A lap azt nem tudta kideríteni, hogy az okostelefonokat a Fehér Ház hivatalai időről időre lecserélik-e.

Elnöksége elején Trump öt hónapon keresztül olyan telefont használt, amelyet nem ellenőriztek biztonsági szakemberek. Elődje, Barack Obama havonta átadta a telefonjait ellenőrzésre.

A Fehér Ház nem kommentálta a Politico összeállítását, de egyik – szintén névtelenséget kérő – munkatársa közölte a lappal: tudomása szerint a csakis hívásindításra használt okostelefont havonta lecserélik. Ezen kamera és mikrofon is található, emiatt a szakemberek szerint különösen könnyű prédája lehet a hackereknek, akik akár követhetik az elnök mozgását is.

Nincs keresettebb információforrás az elnöknél

A Politicónak Nate Jones, a Nemzetbiztonsági Tanács korábbi terrorelhárítási igazgatója azt mondta: az ország külföldi ellenségei fáradhatatlanul vizsgálják az amerikai kormányzati kommunikáció gyengeségeit, hogy ezeket kihasználva gyűjtsenek információkat, és e tekintetben nincs „keresettebb” információforrás, mint maga az elnök. Jones leszögezte: az elnöknek joga van ugyan nem tudomást venni munkatársai és a szakemberek figyelmeztetéseiről, de tudnia kell, hogy „ha így tesz, komoly veszélybe sodorhatja az országot”.

A Politico megjegyezte: a 2016-os elnökválasztási kampányban Donald Trump rendszeresen vetélytársa, Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt szemére hányta, hogy külügyminiszterként a hivatalos elektronikus levelezését részben magánszerveren bonyolította, és így titkosított információk is kikerülhettek a külügyminisztériumból.

Borítókép: Trump az elnöki különgépen, az Air Force One-on telefonál

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában