felfedezés

2018.11.18. 22:15

1600 éves mozaikra bukkant a műkincsek Indiana Jonesa

Hét évig kutatott a lelet után.

Arthur Brand holland műkincsnyomozó Ciprusról ellopott, felbecsülhetetlen értékű 6. századi mozaik nyomára bukkant egy monacói lakásban, az alkotást pénteken átadta Ciprus hágai nagykövetségének.

Szent Márk bizánci stílusú arcképét az 1970-es években lopták el a Lythrangomi faluban álló Panayia Kanakaria templomból – számolt be róla a BBC hírportálja vasárnap.

A holland műkincsnyomozó majdnem két éven át kutatott a mozaik után Európa-szerte, végül a nyomok egy brit családhoz vezették, akik „jóhiszeműen vásárolták az alkotást több mint négy évtizede” – mondta el Brand az AFP hírügynökségnek.

„Megdöbbentek, amikor meghallották, hogy felbecsülhetetlen értékű alkotás van a birtokukban, melyet a török megszállás után csempésztek ki bűnözők Ciprusról”

- tette hozzá a holland nyomozó, aki a mozaik megtalálását élete egyik legcsodálatosabb pillanatának nevezte.

Brandot akkor kezdték a műkincsek Indiana Jonesának nevezni, amikor 2015-ben rátalált Hitler lovaira, vagyis azokra a bronzból készült életnagyságú lószobrokra, amelyek egykor a náci diktátor berlini hivatala előtt álltak, majd a nyolcvanas évek végén eltűntek egy kelet-németországi szovjet laktanya területéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!