Tűpontos kritika arról, hogy mik is vagyunk

Ez volt az első kötete, azóta pedig szinte akármit írhat, aki olvasta a Nőt, meg fogja venni a többit is.

A doki kétségkívül egy megosztó ember. A stílusa nyers, nem köntörfalazik, nem ismeri az eufemizmus eszközét. Mindent kimond, amit gondol, úgy, hogy az kellemetlenül az ember húsába vágjon. Nemcsak így beszél, hanem így is ír. És annak, akinek vaj van a füle mögött, talán nehéz olvasni. Akinek viszont vaj van a füle mögött és ezt tudja, mi több, szeretné helyrehozni, az szinte terápiának fogja fel a könyveit. Ahogy ezt is.

A Nő azt taglalja, hogy a gyengébbik nem képviselői – hopp, rögtön egy stigmatizáció – miként definiálják magukat a társadalomban manapság. Ez lehet tudatos, tudattalan és tanult viselkedési forma is. Gondoljunk csak arra, hogy milyen felnőtt nő válik abból, aki azt látta a saját anyjától, hogy kiszolgálja az apját és mindent elnéz neki? Minden bizonnyal kifog egy ugyanolyan embert, mint az apja volt, és ugyanúgy háttérbe szorítja saját magát a másikkal szemben, ahogy az anyja tette. Vagy, ha mondjuk az anyja egy zsarnok volt, akkor ő is profi módon megtanulja alkalmazni az érzelmi zsarolás mindenféle eszközét.

Nem utasítást ad, hanem választási lehetőségeket

Ezerféle hibás mechanizmust tudunk elsajátítani és produkálni, ezeknek a zöme pedig a rossz mintákra vezethető vissza. Aztán mire kimondjuk, hogy „én nem akarok olyan lenni, mint az anyám”, addigra már rég olyan vagyok. Cserna persze nem azt mondja, hogy minden nőnek reszeltek, aki az anyja hibájába esik, hanem azt, hogy abból a kátyúból, amibe beleléptünk, ugyanazzal a lábunkkal ki is tudunk mászni. Nem ígéri, hogy ez könnyű lesz. De állítja, hogy lehetséges. Ezt azért nagyon jólesik tudni. És jólesik belehalni a tiszta, érthetően, mégis hosszú évek szakmai tapasztalata alapján nyugvó gondolataiba. Akkor is, ha nekünk van baj a lelkünkben, akkor is, ha valakinek a belső körünkből, de akkor is, ha csak nem akarjuk elkövetni ezeket a hibákat.

A legjobb, hogy Csernus nem használati utasítást ad az élethez, hanem választási lehetőségek elé állítja az olvasót. Lehet így is és úgy is élni. Kérdés, hogy mennyi időnk van. És hogy megéri-e várni.