MOZGÁSJAVÍTÓBAN JÁRTAK

2019.04.16. 16:30

Tanulmányi kiránduláson a Szabolcs Vezér diákjai

A Szabolcs Vezér iskola pedagógia szakos tanulói a budapesti Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium EGYMI és Kollégium látogatói voltak.

duol.hu

A DSZC honlapjának tájékoztatása szerint a Szabolcs Vezér iskola tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt. A fővárosi látogatás során a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium EGYMI és Kollégium Módszertani Intézményegységének vezetője kalauzolta a látogatókat, majd egy rövid bemutató filmet néztek meg mindennapjaikról a színházteremben.

Az intézményben több mint 200 mozgáskorlátozott gyermekoktatása, nevelése, mozgásfejlesztése, egészségügyi ellátása és gondozása, szakképzése és sérülés specifikus ellátása történik már 3 éves kortól. Szakmai tevékenységeik az óvoda, általános iskola, középiskola intézményegységek munkája által egyrészt egymásra épül, másrészt a kollégiumi ellátás valamennyi korcsoport számára elérhető, mint ahogyan az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény által támogatott együttnevelés is.

[caption id="" align="aligncenter" width="840"] Fotó:dunaujvarosiszc.hu[/caption]

A 2010-ben lezárult rekonstrukciót követően a régi és új épületek együttesen alkotják azt a környezetet, amely a teljes körű akadálymentesítés révén valódi XXI. századi körülményeket teremt a mozgáskorlátozott gyermekek neveléséhez, oktatásához és gondozásához. A három, egymással összekapcsolt épületből álló intézmény szaktantermekkel, tornatermekkel és tornaszobákkal, egy 25 méteres, versenyek rendezésére is alkalmas uszodával, tanmedencével és egyéb hidroterápiás egységekkel, színházteremmel, ebédlővel, közösségi térként is funkcionáló kis és nagy „zsibongóval”, tágas belső udvarokkal, valamint 10, egyenként 12 fő fogadására alkalmas apartmannal várja a mozgáskorlátozott tanulókat.

[caption id="" align="aligncenter" width="840"] Fotó:dunaujvarosiszc.hu[/caption]

A látogatók, minden helyiségbe ellátogathattak, a kollégium lakóegységeitől kezdve az uszodába, az ebédlőbe, a hidroterápiás egységekbe. A szakmai látogatás zárásaként egy teljes tanórát kis csoportokban hospitálhattak tanulóink az általános iskolai alsó tagozatos osztályokban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!