Svédország? Soha!

Ari Aster, a mindössze 33 éves rendező pontosan az előző évben lett ismert a sokakat megosztó, megbotránkoztató, de a filmkritikusok körében egyértelmű ovációt kiváltó mű, az Örökség bemutatásával. Bíztunk benne, hogy második próbálkozásra is tud olyan lehengerlő lenni – és tudott. Illetve mégolyanabb.

A Fehér Éjszakák tragédiával indul (spoiler: azzal is fejeződik be). Főszereplőink, Dani (Florence Pugh) és Christian (Jack Reynor) kapcsolatába tekinthetünk be, és érezzük, valami nem stimmel. A srác szakítani készül párjával, ám hamarosan jön a szörnyű hír: Dani egy tragédiában elvesztette az egész családját. Christian ezért úgy dönt, mégis Danival marad, sőt, unszolásra bár, de magával viszi őt egy svédországi tanulmányútra három barátja, Josh, Mark és a svéd Pelle kíséretében. Az apropó pedig az, hogy Josh az apró svéd falu, Horga egyedülálló, 90 évente megrendezett, 9 napos fesztiváljának népszokásaiból írja a doktoriját.

Egy svéd kommuna elképesztő nyári fesztiválja

A falu egy festői tisztáson terül el, távol a civilizált világtól, teli elsőre nagyon kedves emberekkel, akik inkább kommunaként, mint átlagos közösségként funkcionálnak. Mindenki fehér ruhát visel, mindenki mosolyog és látszik, eggyé olvadnak a természettel. Ugyanakkor már az elején bűzlik valami – a barátságos svédek beteges pogány bigottsággal gondolkodnak, és a kilencnapos szakrális fesztivál nem egy klasszikus hippiünnep, hanem egy módszeresen felépített áldozati szertartás-sorozat. Nem, nem jönnek svéd démonok az éj leple alatt, és nem történik tömegmészárlás, az viszont, hogy mégis mi van helyette a vásznon, azt vétek lenne leírni, de nem is lehet. A lényeg az, hogy semmi sem az, aminek látszik, egy sötét játék, amit véresen komolyan vesznek, közben van önfeláldozás, tánc, varázsgomba, sámán és mértéktelen szimbolka, a végén pedig beteljesedik a Dani és Christian közötti feszültség.

A Fehér Éjszakákkal Ari Aster vastag tollal aláhúzta a nevét a filmtörténelemben, ismét zseniális színészeket választott, és bebizonyította újra, hogy nincs elcsépelt műfaj, csak kevés kreativitás.