Gyurcsány Ferenc Dunaújvárosban

2019.05.21. 13:30

Stand up comedy az MMK arénában

Várkonyi Zsolt

A Magyar Szocialista Párt egykori frontembere, Gyurcsány Ferenc miután otthagyta pártját, ma már a DK elnökeként járja az országot az európai parlamenti választások kapcsán. Ezúttal városunkban, mintegy 200 ember előtt adta elő ötvenperces performance-át.

Továbbra is azt mantrázza, hogy a kormányzópárt és annak vezetője ki akarja vezetni hazánkat az Európai Unióból. Legyünk őszinték, hogy a kormányzó párt nem ezt teszi, hanem az Európai Unión belül a nemzetállamok egyenrangú közösségéért dolgozik, és nem pedig az Európai Egyesült Államok liberális vízióját erősíti. Miközben arról beszélt, hogy a minimálbér ne legyen sehol sem alacsonyabb, mint az adott ország létminimuma, élesen elhatárolódott a Jobbik béruniós javaslatától. Bírálta Oroszországot, amelynek nem érdeke, hogy Európa erős legyen, ehhez pedig úgy látja, hogy a magyar kormánypárt is asszisztál.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A DK jelenlegi elnöke az Európai Unióban elenyészőnek tartja hazánk 21 mandátumos érdek­érvényesítő képességét, pedig ha utánaolvasunk, éppen ennyi helye van Belgiumnak, Görögországnak, Portugáliának és Svédországnak is, miközben a többi között Ausztriának, Horvátországnak is kevesebb jut.

Gyurcsány a fórumon a kormánypárt vezetőjéről többször is cinikusan beszélt, önmagukról sem megfeledkezve: „a DK-nak kiváló listavezetője van, de a pártelnök sem kutya, utalt saját feleségére és önmagára.”

Emlékeztetőül, Gyurcsány a 2006-os választások után május 26-án Balatonőszödön, az MSZP-frakció előtt mondta el hírhedt beszédét. Az EP-választások idén szintén május 26-ra esnek, és bízhatunk abban, hogy e két dátum végleg keretbe foglalja politikai karrierjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!