Empátia-alapú film, ami mégsem facsar ki

Komoly dolog az, amikor egy film úgy tud komoly, érzelmes, megható lenni, és úgy képes sanyarú sorsokat és kemény élethelyzeteket feldolgozni, hogy közben nem telepszik rá az ember lelkére. Az sem baj, ha néha igen, de milyen jó érzés az, hogy kemény erkölcsi tanítást nézhetünk meg kiváló színészekkel anélkül, hogy utána órákig, ne adj´ Isten napokig görcsbe rándulna a gyomrunk?

A Gilbert Grape egy ilyen film. A rendező, Lasse Hallström nagyon biztosan választott a színészekkel: Johnny Depp, Leonardo DiCaprio és Juliette Lewis triumvirátusa viszi el a hátán a művet, de egyébként olyan is a történet, hogy Zs kategóriás színészek nem nagyon tudnának mit kezdeni vele.

A film főhőse, a Depp által alakított Gilbert Grape egy kedves, jószívű fiatal srác egy isten háta mögötti településről, aki zöldségesként dolgozik egy boltban. Ennél nagyobb karrierre nem is igen vágyhat, hiszen röghöz van kötve. Édesapja halála óta édesanyja nem hagyta el a házat, nagyon nem is tudja, hiszen annyira túlsúlyos, hogy jóformán alig tud mozogni.

Gilbertnek van továbbá egy értelmi fogyatékos öccse, Arnie, aki szintén rengeteg odafigyelést és energiát igényel. Ő csak Gilbertre hallgat és csak őt fogadja el – újabb ok arra, hogy ne tudjon menekülni – legalábbis tiszta lelkiismerettel ne – saját poklából. Ő és kisöccse rendszeresen bámulják a város mellett elrobogó autókat. Sietnek valahonnan valahova, de főleg tartanak valahova, nekik pedig csak a várakozás marad. Egészen addig, amíg az áthaladók közül valakinek le nem robban a lakókocsija, amiből Juliette Lewis, azaz Becky száll ki és jól felforgatja a Gilbert fiúk életét.

Aki nem szereti ezt a filmet, annak valószínűleg pont a színésznő az oka – egyszerűen nehéz megszokni a karakterét. Azt is mondhatjuk, hogy a Gilbert Grape helyenként kissé vontatott, és nem túl sok benne a szó szerint vett izgalom – ám ezek egyébként is távol állnak a mű céljától. El kell merülni benne, hagyni kell, hogy hasson, különben nem fog működni.

Bármilyen szépnek is tűnik a sztori, azért kellőképpen mocskos is – valahogy úgy, ahogy Arnie lesz egyre koszosabb a történet során, és ugyanúgy tisztulnak meg a hibák is, ahogy a gyerek a film végén. Az a jó, hogy ez a dráma megtisztít minket is. Többször nézős.