Elfogadás középfokon

Az emberrel nagyon sokféleképpen tud kibabrálni a természet. Eleinte ennek szinte semmilyen formája nem volt elfogadott, az emberiség története során kitoloncolás, kínzás, halálbüntetés, megvetés várt a fogyatékosokra, a halálos betegekre, a rendhagyó testi adottságokkal rendelkezőkre, a melegekre és még sorolhatnám. Ja, és a transzneműekre. Mert igen, utóbbi két kategória is létezett mindig is, csupán a társadalmi elfogadásunk és szociális érzékenységünk javult (talán), és ma már nem kitaszítjuk azokat, akik a testük börtönében élnek, hanem megoldást kínálunk nekik. Pedig ez már régi sztori. Jelen esetben 1920-as.

A dán lány históriája megtörtént eseményeken alapul, ám a filmben, élve a művészi szabadság kínálta lehetőségekkel, számos különbözőség van a valósághoz képest. Amit Tom Hooper rendező a vászonra vitt, abban Gerda Wegener és a (kezdetben) Einar Wegener festőművészek drámáját követhetjük nyomon, nem kis ellenérzéssel. E szerint Einar, a már férfiként is roppant feminim, de elismert festőművész, aki már évek óta boldog és szenvedélyes házasságban él a nem kevésbé tehetséges, de még igencsak útkereső feleségével, Gerdával, ráébred arra, ami mindig is motoszkált a fejében: ő bizony lélekben nő. Ahhoz, hogy ez a benne élő hölgy, Lili, minden áron elő akarjon törni a férfitestből, egy ártatlannak induló játék vezetett: Einart női ruhában, parókában és sminkben kezdte el festeni a felesége, aki nem is gondolta, hogy ezzel visszafordíthatatlanul felébreszti a férjében szunnyadó démont. Einar már nem tud többé Einar lenni, hanem Lili, szenved és gyötrődik, de valahogy mégsem ő, hanem felesége, Gerda kerül a film fókuszpontjába. Valahogy róla többet tudunk meg, mint a már kezdetek óta bájosan és félszegen mosolygó Liliről.

A feleség egészen addig kitart férje (?) mellett, amíg az át nem esik a világ első nemváltoztató műtétjén, amibe egyébként bele is hal. A film szép (látványra főleg), megható és cseppet sem unalmas, noha maradt még benne potenciál, és a nézőt akaratlanul is bosszantja az a feltétel nélküli ragaszkodás és megbocsátás, amit Gerda tanúsít Lili felé, miközben azt érezzük, nem érdemli meg. Valamint a korszellemhez hűen elég kevés el nem fogadást látunk a vásznon, de mindenesetre egy bátor próbálkozás a teljes stáb részéről, és korántsem gyenge, még a kihagyott ziccerek ellenére sem.