A legrémesebb kémek, mégis imádjuk őket

A technika gyakorlatilag bármilyen forgatókönyvet megenged, sőt, talán bővebb eszköztárral is dolgozhat a rendező, ha nem hús-vér emberekkel és – akár – CGI-vel dolgozik, hanem rajzolt karakterekkel. Így vagy úgy, nagyon megszerettük ezeket a rajzfilmeket, és egyszerűen nem lehet betelni velük. Ahogy az Archerrel sem.

Rejtély, hogy a mai polkorrekt világban hogy tud majd’ tíz éve létezni egy olyan provokatív sorozat, mint az amerikai Archer. Adam Reed akcióvígjátéka 2009 óta fut, és kebelezi be azokat a nézőket, akik, finoman szólva, nem konzervatívak. Mert ha bárki egy kicsit is érzékeny az olyan témákra, mint például a szexualitás, az erőszak vagy a káros szenvedélyek, az semmiképp se próbálkozzon vele, mert megfeküdheti a gyomrát. Aki viszont tud nevetni a könyörtelenül kicsavart ideológiákon, a morbid, groteszk, de sokszor kifejezetten szellemes és intelligens poénokon, annak az Archer egy nagyon szórakoztató kikapcsolódást nyújthat a maga 8 évadán keresztül.

A történet középpontjában egy titkosszolgálat áll, ügynökeivel és a kotnyeles titkárnői­vel együtt. A csapat minden tagjának saját, jól kidolgozott személyisége van, ami abszolút a sorozat erőssége, nem is beszélve arról, hogy egyes szereplőknél komoly karakterfejlődések vagy épp visszaesések érhetők tetten. A főszereplő, Starling Archer a legérdekesebb eleme az egész csapatnak. Gyakorlatilag semmilyen jó tulajdonságot nem tudunk benne felfedezni, hiszen tapintatlan, hűtlen, iszákos és önző, mégis egyszerűen nem tudja a néző őszintén utálni, ahogy a tikosszolgálat vezetőjét, a még nála is borzalmasabb zsarnok anyját sem.

A szereplőkön túl a történetszálak maguk is nagyon izgalmasak, egy-egy vonal akár egy teljes évadon keresztül képes átívelni, míg némelyik rövidebb, mégsem nevezhető elnagyoltnak, felületesnek. A küldetések és az akciójelenetek többsége akár egy filmbe is nagyszerűen beillene, és még arra is képes a sorozat, hogy a groteszk humorán túl egy kicsit meghassa a nézőket.

Bár a sorozat egyértelműen nem veszi komolyan magát, azt komolyan állíthatom, hogy amilyen szatirikus és kendőzetlen, olyan komoly függőséget képes okozni.