A joviális öregurak a húrokba csapnak

A minap láttam a The Last Concert című videoösszefoglalót a No more excuses (Nincs több kifogás) című koncertturnéjukról a youtube-on, és mit ne mondjak… Nehéz mozgású idős urak zenélnek, ám amint egy-két akkord kipendül a gitárból, sikít a közönség. Csitrik, középkorúak, érett hölgyek. Már nem is rájuk, ezeréves kedvenceimre figyeltem, hanem a nézők reakcióit lestem.

A korombéli közönség mellett hihetetlenül sok fiatal, akik nem is hallhatták élőben a Money című dalukat, és sokan csak a réges-régi tévés gazdasági elemzőműsor zenéjeként ismerik. Igaz, akkor még csak 1975-öt írtunk. Pink Floyd-ot hallgatni felért egy forradalommal akkoriban, diszkréten adogattuk egymásnak az orsós magnóba való szalagokat egy-egy ilyen kinccsel. Nem lehetett róluk kritikát olvasni (írni sem), és egy-egy új számuk híre csak titokban terjedt – de futótűzként. Talán nem értettünk mindent, amit a The Wall, a Wish You Were Here, a The Dark Side of the Moon, vagy az Animals szövegeiből, de az életérzés, a flow átjött, azt mondhatom. De hát hogy is érthetné meg ezt a ma embere, aki nem tudhatja, hogy akkoriban az Antonioni rendezte Zabriskie Point című film – amelynek zenéjét szerezték részben – nem más volt, az akkori közvélekedés szerint, mint büdös drogos huligánok ámokfutása.

Roger Waters, David Gilmour, Nick Mason és Richard Wright (ő 2008-ban elhunyt), vagyis a Pink Floyd örökös tagjai 1965-ös megalakulásuk óta maradandót alkottak, és a stílusukkal egészen új iskolát teremtettek a rockon belül is.

Az igényesség mit sem változott ötven év alatt

Az együttest kezdetben úgy próbálták meg definiálni, hogy az angol rockvilágban a leginkább progresszív szerzeményeiről, effekt-kísérleteiről, művészi kidolgozású albumairól, gondolatgazdag szövegeikről és lenyűgöző koncertjeiről vált ismertté. A Pink Floyd az egyik legsikeresebb zenekar a rocktörténelemben, több mint 300 millió albumot adtak el világszerte. Az a zene, ami akkor emészthetetlen zagyvaságnak tűnt, azt most slágerként dúdoljuk. Fújjuk le a port az egyik lemezükről! Vagy keressünk rá a youtube-on, igazi élmény hallani (és nézni!), ahogy az idősödő urak a húrokba csapnak.