kinedok

2019.01.21. 16:00

Káposzta, krumpli és a démonok

Szerdán este hat órakor idei első vetítésével jelentkezik a Kortárs Művészeti Intézet nemzetközi dokumentumfilm-sorozata: a KineDok Fimklub.

Szabó Szabolcs

Jelenet az 1942-ben bemutatott Az utolsó dal című magyar filmből (Bárczy Kató és Jávor Pál)

Forrás: Wikimedia

Az aktuális, a kelet-közép-európai gazdasági viszonyokra is reflektáló darab három éve készült Romániában. Dióhéjban az alaptörténetről: „A Lunguletuban élő földműveseknek nincsen párja, ha káposzta- vagy krumplitermelésről van szó, ám amikor a megtermelt portékájukat értékesíteniük is kellene, már akadnak nehézségeik. Az egy évig földművelőként társukul szegődő rendező szatirikus filmje egyszerre szól a jelenről és a múltról: a mai Európa mezőgazdaságában tapasztalható visszásságokról éppúgy, mint az egykori szocialista ország lakóinak a termelőszövetkezeti modelltől való, máig tartó idegenkedéséről. Vajon sikerül-e kiutat találniuk a történelmi zsákutcába ragadt földműveseknek ebből a helyzetből?” A Káposzta, krumpli és egyéb démonok című mozit Serban Georgescu rendezte 2016-ban.

vezető képünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!